Két férfi I-II.

Előszó

Részlet a kötetből:

Mary unokatestvérem

- Le Marchant kisasszony, ha nem hagyja rögtön abba a fecsegést O'Brien kisasszonnyal, akkor uzsonna előtt ötven sort kell leirnia - mondotta éles hangon angol tanitónőnk, akit cseppet sem szerettünk.
Le Marchant kisasszony, az egyik bünös, én vagyok, Prevostné asszony előkelő nevelőintézetében a nagy leányok közé tartozom, mert majdnem tizenhét esztendős vagyok, de fájdalom, nem tarthatok arra számot, hogy csinosnak nevezzenek. Őszintének, gunyolódónak, eszesnek s szellemesnek tartanak, de legkedvesebb barátnőm sem vehetné a lelkére, hogy bájosnak nevezzen. Elpirultam a nevelőnő nyilt rendreutasitására. Az idősebb növendékek rám bámultak, a kisebbek kacagtak, én meg mérgemben kihivóan nevettem, majd dacos pillantást vetettem Finn kisasszony haragos szemébe. Ezért a pillantásért ötven sor irással lakoltani, de hát a világon semmi sem megy ingyenbe. Mary O'Brien - az unokatestvérem - most is, mint rendesen, kétszer annyit fecsegett, mint én, de azért, mig büntetési feladatommal kinlódtam, ő kedve szerint lustálkodhatott Prevostné székében, s csokoládét majszolva rémregényt olvasott. Szünet alatt szabadok voltunk mindaddig, amig a csöngetés össze nem hivott bennünket sovány és szertartásos uzsonnánkhoz. Gyönyörü juniusi délután volt, növendéktársaim kettesével hármasával sétálgattak a játszóhelyen, majd zajos csoportokba verődtek. Meghányták-vetették, hogy nemsokára vége lesz a táncóráknak, azután az igazgatónő egyre növekvő szeszélyességéről, ruhákról, a reggeli kávé minőségéről beszélgettek s hogy kik kapnak majd dijakat. Vissza