Két asszony közt

Előszó

Részlet a könyvből:
Toinette bosszús mozdulattal vette fel a kagylót, mely kis asztalkán állott öltöző asztala mellett. Nem szerette, ha öltözködés közben zavarják, rendszerető természete azonban nem engedte, hogy esetleg valami fontos közlést vagy megbeszélést emiatt elmulasszon. Pontos és ügyeit gyorsan elintéző nő volt, akinek a ház minden általa használt szobájában telefon kagyló állott rendelkezésére. - Hallo?... Igen, én... Hogyne... Természetesen... Percek múlva indulunk... viszontlátásra. -
Letette a kagylót, s pillanatra elgondolkodva tekintett maga elé. Tehát Ádám is ott lesz. Ennek Ödön örülni fog. Egészen különös, mennyire ragaszkodik hozzá, Ha asszony volna, komoly oka lenne a féltékenységre, úgy keresi a társaságát. Toinette arcán kis, megvetően diadalmas mosoly suhan át. Tudja jól, hogy szép, s azt is, hogy férje szemében is az; még mindig, mondják a többiek, természetesen, érzi ő maga. Nem, ebben a részben nincsen Ödönben semmi hiba. Amióta nyolc esztendővel ezelőtt elvette, hűsége semmi kívánni valót sem hagy hátra. Olyan felcsillanó szemmel nézi most is szoborszerű vállát, ahogy asszonyos gömbölyűséggel bukkan elő a kivágott ruhából, akár a nászéjen, amikor gyöngéd kézzel simította le róla a hálóinget. Milyen megbolondultan csókolta akkor: édes vagy... szép... a legszebb... Toinette határozott mozdulattal rázza meg fejét és az órára néz: tíz óra, elég a visszaemlékezésből, különben éjfél lesz, mire eljutnak Sárváryékhoz, s hajnal, mire elalusznak. Újra végigsuhan arcán az a különös, diadalmas kis mosoly, miközben odaszól Mariskának: "Szóljon Palinak, kéretem a méltóságos urat, siessen, mert én mindjárt készen leszek." Vissza