Turistaság és Alpinizmus 1932. október

Előszó

Részlet:
Korán sötétedő nyárutói estén, társaságunktól elkülönülve, kettesben ültünk a Fedaja menedékház előtt, a Marmolata glecserének alján.
A felhőtlen nap után már szinte őszies esti ködök gomolyogtak a völgyekből és kígyóztak felfelé a glecsernyelvek mentén. A kelő hold köré is a siető ködfoszlányokban szines udvar koszorúja fonódott.
- Csak jó idejük legyen a fiataloknak holnap reggel a. csúcson . . . Én már nem tartok velük ... A Marmolata már nem nekem való. ...
Ez volt az első lemondás, amit két év előtt Holfeld Henrik ajkáról hallottam.
Addig nem ismert meghátrálást. Mindenből kivette részét. Mindenki csodálta életerejét, munkabírását, fiatalos rugékonyságát és azt a kisugárzó életörömet, amely őt kint, a nagy, szabad természetben eltöltötte. Ez volt az első melankolikus akkord, az első magábaszállás, amelyből az elmúlás sejtelme előtört. Pedig valamikor ő is ott járt a legmagasabb hegyeken. Megmászta a Lomnici csúcsot, a Gerlahfalvit, Magas Tátránknak és Erdélynek megannyi más fenséges pontját. A Stüdlgraton át mászva fel, fent járt a Grossglockneren. Bebarangolta a tiroli és svájci hegyóriásokat és ha nem is tartozott sohasem a vakmerő sziklamászók közé, mégis gazdag bokrétába köthette magashegyi élményeit. És szerette a mi középhegységeinket is. Évről-évre, évtizedeken keresztül ott volt a BBTE csaknem minden nagyobb túráján, mert mindig lelkesedett és lelkesített a természet szépségei iránt és mindig boldog örömét lelte abban, hogy a magyar turistaság ügyének katonákat nevelhet.
A vezető és szervező erő uralkodott egész lényén. Állandóan voltak tervei, mindig készült újabb és újabb célok felé. Vissza