Feltámad a félhold II. (töredék)

Előszó

Részlet a könyvből:

Arábia feltámadása.
Kétszáznegyvenhárom évvel ezelőtt, 1696-ban született Mohamed ibn Abdul Vahab, az Iszlám nagy reformere. Bejárta az igazhitűek világát a szent városoktól a szultán fővárosáig, a messzi, nyugati Marokkótól Bagdadig és szíve megtelt keserűséggel és gyásszal. Mert megcsúfolták, meghamisították a próféta tanítását, bizarr babonák kultusza, mint élősdi gyilkos orchideatelep a hatalmas fatörzset, fojtogatta, pusztulással fenyegette az Iszlám régi tiszta tanát. Hosszú vándor útján látta Abdul Vahab, hogy Bagdadban a próféta unokájának, Husszeinnek sírja előtt őrjöngő siiták mindent, még a keleti képzeletet is felülmúló kegyetlenséggel sebzik-kínozzák magukat. Tőrrel és karddal hasogatják karjukat, combjukat, mellüket, fejbőrüket. Szegeket vernek át arcukon, nyelvükön, véres sárrá változik lábnyomukban a homok s halálhörgéses extázisban bálványként imádják a sírkő alatt nyugvó hamvakat . . .
Látta Abdul Vahab, hogy damaszkuszi kávéházakban selyembe öltözött kereskedők isszák a kávébab levét és a vízipipa füstjét - kóbor dervisfőnökök pedig különös és ismeretlen gyakorlatokba merülnek, hogy testi-lelki bódulatokban már itt a földön megpillanthassák a próféta ábrázatát . . .
Látta Abdul Vahab, hogy Konstantinápolyban a szultánt isteni hódolattal veszik körül csúszó-mászó lakájok, vezirek és bégek, papok és tanácsadók - résztvett teológiai vitákban, melyeken pergő nyelvű szónokok hajnalba nyúló előadásokat tartottak arról, hogy a Korán csak a borivást tiltja, a pálinka élvezetét azonban engedélyezi. . . Vissza