A gyémántköves melltű

Előszó

Részlet a könyvből:
Még messze volt a reggel s a sötét égboltozaton itt is, ott is pislogott egy-egy hidegfényű csillag, amikor özvegy Nagyné meggyújtotta az ötödikemeleti egyszobás lakásában a petróleumlámpát s aztán óvatosan, nehogy felzavarja a még édesen szunnyadó kisfiát, egy nagy kosár fehérneműt cipelt az egyik sarokból az asztal közelébe. Ezután begyújtott a vasalóba és vasalni kezdett. Fürge keze alól egymásután habzott elő a ragyogó, csipkés fehérnemű, mert sietnie kellett a munkával, hogy már korán reggel hazaszállíthassa. Özvegy Nagyné ugyanis, kora hajnaltól késő estig, sőt sokszor éjszakáig is másoknak mosott és vasalt, hogy ezzel a nehéz munkával keresse meg a mindennapi kenyeret a maga és alig tízéves Jancsikája számára. Mert amióta férjét halálrazúzta a gép a gyárban, a megélhetés súlyos gondjai egyedül az ő vállára nehezedtek. Jancsi alig lehetett még segítségére, fiatal is volt, meg aztán a nap legnagyobb részét az iskolában kellett töltenie. De azért, ha csak tehette, könnyített édesanyja nehéz munkáján. A legtávolabb lakó úricsaládokhoz is szó nélkül cipelte a fehérneművel telt súlyos kosarat s kimondhatatlanul nagy volt az öröme, ha a munkáért kapott pénzt anyja kezébe olvashatta. Olyan büszkeség töltötte el ilyenkor, mintha őmaga kereste volna a kapott összeget s komoly, meglett, kenyérkereső férfinak érezte magát...
Nagyné azonban, amennyire csak lehetett, kímélte kis fiát, mert tudta, hogy a korai megerőltetés ártalmára lehel a serdülő gyereknek, meg aztán a tanulástól sem akarta elvonni, Arról álmodozott ugyanis a szegény asszony, hogy fiából tanult ember lesz s akkor majd nem kell annyit küzdenie az élettel... Vissza