Múlt és Jövő 2006/4.

Előszó

Miért Berlin? - ez nem csak Kertész Imre kérdése. Az egyszerűnek tetsző kérdőmondat, mert ő teszi fel, telített feszültséggel. Mind a zsurnaliszta kíváncsiskodás felszínén, s mind lent, az azonosság ama "mélységesen mély" kútjaiba merítés során egyaránt paradoxonnak tűnik. A holokauszt legegyetemesebb írója, Auschwitz foglya, a holokauszt narratívájában: az áldozat miért választja az elkövetőkkel leginkább azonosítható várost lakhelyéül? Ebben a választásban az is benne sűrűsödik, hogy Berlin (az elkövetők városa) is kereste és választotta Kertész Imrét, s vele mindazt, amit ő jelent. (A nem a mi, hanem az ő választásuk nélkül a magyarok nem is ismernék Kertész Imrét, vagy legalábbis nem úgy s nem olyan körben, ahogy most.) Hiszen Berlin és Kertész Imre kölcsönös egymást választásában még Budapest választáshiánya is benne foglaltatik - nem beszélve ma mintha és po(sz)tválasztás felemásra sikeredett erőltetettségéről.
A puszta nyelvtani értelmezéssel ábrázolhatatlan viszonyban az a kérdés is benne lüktet, hogy vajon igazságos-e az elkövetők körét a németekre szűkíteni? Kertész Imrét (és 600 000 magyar zsidó társát) nem a sui generis elkövetőkként azonosított németek juttatták Auschwitzba és más halálszínterekre (például a körbezárt Budapest Duna-partjára). Az író és műve szülőhelyén, a társtettesek földjén ez az igazság még nem jutott érvényre - sem a szembesülés, sem a gyászmunka tekintetében. A társelkövető főváros területén, Budapesten még ma sincs közterületen egy emlékmű, amely nyilvánosan megnevezné az elkövetők és áldozatok nevét. (S épp ezért - permanens csőtörés - szinte menetrendszerűen föl-fölbuggyan a történelem ki nem tisztított, erjedő-rothadó tölteléke, itt, a "hazugság helyén".) A kérdést mint hosszú árnyék kíséri a rá adandó válasz is: a szembenézés elmaradásának következményeként Berlint választotta Budapesttel szemben, mivel nem jutott még el a választás szabadságához, s ezért jó szívvel nem választható, legfeljebb elviselhető. Vissza