Szeretném Blankát boldognak látni

Fülszöveg

Kertész Erzsébet neve ismerősen cseng és kellemes olvasmányélményeket idéz fel kamaszlányok, anyák és nagymamák emlékezetében: többnyire nőalakokról írt közel félszáz regényén - melyek a harmincas évektől a nyolcvanas évekig jelentek meg folyamatosan -, az emlékezetes csíkos könyveken a hölgy olvasóközönség több generációja nőtt fel.
Az írónő igényesen megírt könyveit nem csupán a sok külföldi kiadás igazolja vissza, hanem a hazánkban elért, ma már hihetetlenül nagynak hangzó, a százezret jócskán meghaladó példányszám is. E sikerben és népszerűségben is megmutatkozó értéknek persze megvan az aranyfedezete: Kertész Erzsébet, miközben fordulatos, lendületes történetet ír, pontos és részleteiben is korhű képét adja a műveiben ábrázolt időnek és helyszíneknek. Az írónő tudja, amit a legjobb életrajzi regények tudnak: adatokat, történelmet élettel megtölteni, tényhalmazt mesévé, történetté szelídíteni.
Teleki Blanka életregénye e tudásnak egyik legszebb darabja; közreadásával várhatóan újabb generációk fedezhetik fel maguknak az ifjúkori önfeledt olvasás örömét.
"A meglepetés valójában egy fiához intézett, megkezdett levél volt, amit nyilván halála éjszakáján írt az öregasszony. A levél Blanka boldogságáról szólt. »Blankát boldognak szeretném látni - írta. - Mostanáig azt hittem, hogy ha férjhez adom, s úgy adom férjhez, ahogy elképzeltem, boldog lesz. Ez nem sikerült. Ma beszéltem az olasz piktorral, áradozott a leányka tehetségéről, azt ajánlotta: küldjük külföldre, hogy tovább tanulhasson. Kedves fiam, mostanig elleneztem, hogy a lányok külföldre menjenek, most az az erős kívánságom, küldd őket külföldre. Feleséged is járt külföldön, ott ismerkedtél meg vele, ott szerettél bele. Hátha külföldön megtalálja mind a két lány a párját. Mert Emma is már abban...«
Itt abbamaradt a levél, a toll, amivel Teleki Mária írta, kihullhatott a kezéből, a földön feküdt, az imakönyvvel együtt. Teleki Imre megindultan olvasta anyja utolsó sorait." Vissza