Előszó
Felragyog a fényesség. Az a fény, ami után, mióta ember az ember, mindannyian vágyunk. A Fény átragyog minden barbár sötétségen. Mert barbár világban élünk, ahol a tisztaszívűekre nagyobb szükség...
Tovább
Előszó
Felragyog a fényesség. Az a fény, ami után, mióta ember az ember, mindannyian vágyunk. A Fény átragyog minden barbár sötétségen. Mert barbár világban élünk, ahol a tisztaszívűekre nagyobb szükség van, mint valaha. Életem egyik nagy ajándéka, hogy megismerhettem Udvardi Erzsébet badacsonytomaji műtermét. Hatalmas üvegfal, beárad rajta a fény és az állványokon lévő kész vagy még éppen a művészi teremtés csodáját magukban rejtő képek valami földöntúli békességet és erőt sugároznak. Fölöttünk a Badacsony bazaltorgonái, alattunk a mindig változó és ugyanakkor mindig állandó Balaton. „Vízparton az ember könnyebben felejt" - ezt a címet adta egyik kötetének Tamás István, Udvardi Erzsébet éltének támasza. Igen, annyi minden volna, amit cl kellene felejteni, - de mégsem: nem felejteni kell, hanem formálni az embereket, átlényegüléshez segíteni az élettel birkózókat. Vízparton az ember talán könnyebben fölemeli a szívét. Észre kell venni a nád susogását, a vízen csillogó sugarát a Napnak és a Holdnak, rá kell döbbenni, hogy „földi utunk végén", bármilyen nehéz legyen is az út, fényesség vár. Ragaszkodni kell az otthoni tájhoz, miként Udvardi Erzsébet nem felejti a Sugovicát és a bajai házakat. Jelen vannak életünkben - még ha már az örök béke álmát alusszák is a szülők, rokonok, hozzátartozók. És észre kell venni, hogy mindennek a forrásánál ott van a Fény az Örökkévaló. Udvardi Erzsébet megküzdötte az életét. De attól a pillanattól kezdve, hogy rádöbbent az igazságra: "A Világosság a sötétségben világít, de a sötétség nem fogadta őt be" (Vö. János evangéliuma, Prológus), azóta Udvardi Erzsébet nem tud (és nem is akar) szabadulni a Betlehemi Csillagtól, amely fölragyogott a távol élőknek, és vezette őket, egészen helyig, ahol a Gyermek nyugodott. (Vö. Máté evangéliuma, 2. fejezet) Tamás Istvánnal közös otthonukban európai szellemet és élő lelket tapasztalhattak meg mindazok, akik leülhettek akár néhány percre is a hatalmas üvegablak alatt, vagy helvét foglalhattak egy kiveszőben lévő, de annyira kívánatos emberi világ fonott karosszékeiben. Ez a kötet nem művészettörténeti értékelés. Nem visszaemlékezés. Egyszerűen csak köszönet. Köszönet az Úrnak, hogy ismerhetjük Udvardi Erzsébetet. Köszönet Neki, hogy megajándékozott bennünket művészetével és csendes, sugárzó jóságával. Egészen egyszerűen: születésnapi köszöntő. Isten éltesse! Hogy a fény; amely felragyogott, soha ki ne aludjék.
Vissza