Babits emlékkönyv

Előszó

A halálhír órájában.
Szellemi közönségnek nem lehet nagyobb gyászhírt mondani. Meghalt Babits Mihály. Meghalt a jelenkor egyik királya. Mert a költők élete és uralkodása szerint is be lehetne osztani a történelmet. Akár az egész világét; egy nemzetét még inkább. Egy Goethe, egy Tennyson halálhíre azonnal szívéig ért az egész emberiségnek. A mi veszteségünkről ma tulajdonképpen csak mi, magyarok, tudunk. S talán mi sem úgy, mi sem annyira, ahogy kellene.
Meghalt Babits. A legnagyobb, a legtökéletesebb. Nem mérni akarom a jelzők felsőfokával, nem összehasonlítani. Neki mi, többiek, maiak, nem vagyunk, nem voltunk versenytársai. Igazi kortársai, a nyugatosok, szintén nem voltak azok. Abban a magasságban, ahol ő élt, egyszerűen csak társak vannak. Téren és időn túl társak az emberi önismeret és az igazság keresésében. Örökké aktív erők, világító és termékenyítő sugárzások. Szellemek a szó igazi és titokzatos jelentése szerint. Földi sorsuk véletlenei mintha valami roppant mélységben zajlanának alattuk, tele zavarokkal, félreértésekkel, gyöngeségekkel és gyarlóságokkal. Az élet salakos, misztikus, nélkülözhetetlen nyersanyagával, amely akadályoz és izgat, rombol és táplál. Mire azonban titokzatos átváltozások után, fent a magasságban, kivirágzik belőlük a mű, az aktualitásoknak ez a hordaléka elveszti minden jelentőségét. A nagy költők igazi élete a belső élet. Mint a tudósoké és az aszkétáké.
S Babits is tudós és aszkéta volt. Költői zsenije tette azzá. A nagy belső élet, az érzékenység, az állandó idegzengés. A lelkiismeret. A rendező agy világossága és logikája, amely az érvényt és a törvényt keresi ott, ahol az impresszió rögzítése már maga nagyszerű teljesítmény. Filozófusi hajlama és szerzett tudása, ez az elsőkézből való óriási tudás, csak gazdagította és emelte költészetét. E tekintetben csak a tudós Csokonai és a még tudósabb Arany az elődei idehaza. A világköltészetben ismerünk néhány hasonló jelenséget, különösen az angolok közt. Sokaktól tanult, és nem szégyelte. Tudta, hogy a mesterei is tanultak és érezte, hogy kulturáltan is eredeti. Sok tekintetben különb is, mint azok! Az emberiségnek néhány évezred során csak húsz-harminc olyan költőzsenije született, mint ő.
Örökké meg fog maradni a költészete. Ez a hihetetlenül komplex, magasrendű és ritka költészet. Az élő idegek, az élő értelem, az élő látás együttes költészete. Mindig lesz benne felfedeznivaló.
Mennyit kellene, mennyit lehetne írni róla! A toll azonban elakad s a szív most még csak a halál rettenetes tényét érzi.
És mindazt, ami helyrehozhatatlan.
Csak láthattam volna még egyszer! Tegnap, akárhogyan!
Mert én is barátot vesztettem el benne. S most már végleg. Vissza