Keresztszem

Előszó

Keresztszem kézimunka-füzet kiadását erdélyi kisebbségi sorsunk tette szükségessé.
1938-ban adta ki az Erdélyi Kat. Nőszövetség ezt a mintagyűjteményt, amikor már falusi leányaink, asszonyaink is idegen mintákat varrtak idegen könyvekből. Idegen formákat, tarka színeket öltöttek a fehér házigyolcsra s az aranysárga kendervászonra. Akkor már a gyímesi csángóasszonyok is új divatot kezdtek a nyomtatott füzetekből s az "ördögtérgye", "berbécsszarva" ősi minták helyett tarka-barka virágokat hímeztek ingujjukra az eredeti ősi "fonájánvarrott" helyett.
Az ősi értékek mellett néhány erdélyi nagyasszony állt őrt kitartó munkával, de csak a saját kis körén belül tudott hatni.
Dr. Pál Gáborné Csíkban, Kónya Gyuláné Kalotaszegben, dr. Mikó Lőrincné Torockón igyekeztek menteni az ősi hagyományos munkákat.
Székelyföldi falvakat járva, leányköri szervezőutakon, sokszor padlásról lekerült, vagy konyhaszekrényre kiszorult avult darabokról rajzolódott a minták legtöbbje s néhány csíki lelkes tanítónő segített a gyűjtésben. Akkor nem jelöltük névvel, sem lelőhellyel, mert így kinyomatni sem lehetett s járni sem volt vele alkalmas. Pl. a VII. oldal "fenyősuskás" mintájáért az egész csíkkozmási leánykör a szentmártoni csendőrségre került. Nem hitték, hogy csak mintagyűjtésért járjuk a falut.
Az utolsó oldal józseffalvi mintáit héthetes ottani munkában gyűjtöttem a "nagy égés" után s ez már csak a III. kiadásban szerepel. Mutatónak adtuk kb. 42 minta közül annak bizonyítására, hogy a madéfalvi veszedelemkor nem párnabütün és lepedőszélen, de szívében, lelkében mentette át az ősi mintákat a székely asszony s őrizte meg 150 esztendőn át, míg visszakerültek a magyar hazába. Nagy "csitkós", "csillagos", "kakastarajos", "pávás" minták szélszegélyei, "mesterkéi" ezek.
A füzet kiadásával igyekeztünk kiküszöbölni a vásári izléstelen "falvédők", garniturák" divatját s visszaadni a falusi otthonokba az ősi mintákat s az ősi "fonott keresztszemet". Amíg ez általánossá nem lesz, addig szükség van erre a kis füzetre. Ebből tanítjuk a KALÁKA leánykörök ifjúságát kelengyét készíteni. 100 népfőiskolás leány körül meg ma is 93-nak tanítani kell ezt a munkát.
A füzet összeállítása ezért történt. A nagyobb jó elérése késztetett reá.
Most számbavéve mintáinkat az új kiadás előtt, a legteljesebb gyűjteményt néztem át: Malonyay: A magyar nép művészete II-ik kötetét s abban a mieink közül örvendetesen sokat megtaláltam, ami segít az eredetiség megállapításában. Ezeket az ott található számmal jelzem.
A gyűjtésben munkatársaimnak, kelemen Erzsébet csíkcsicsói, Dukáné Hozó Rózsa csíkmindszenti, Lázárné Kömény Brigitta csíkszentmártoni, Feld Erzsébet szilágycsehi és Páll Viktória gyergyóújfalvi tanítónőknek itt köszönöm meg közreműködésüket, úgyszintén dr. Mikó Lőrincnének közlésre átadott szépséges torockói mintáját. Dr. Pál Gáborné, Csík nagyasszonya emlékét őrzik megmaradt mintái, varrottasban és szőnyegszövésben egyaránt.
Kolozsvár, 1943. május.

Vissza