Keresztény Európa

Előszó

Felfedező utak egy keresztény Európához
Bevezető esszé
Egy keresztény eszme- és gondolatkör jegyében megjelenő Európa: a nemzetek egységes Európája - az Erasmus által egyenesen „Egyesült Európai Államok"-nak fogalmazott - európai álom már évszázadok óta része az európai történelemnek és történetírásnak. Elég ennek csak néhány ismert elemére utalni. Dante a monarchiáról szóló művében újból és újból ír a pápai és császári Európáról. Erasmus a latin nyelv mellett Európa egységének zálogát látja a kereszténység remélt megújulásában.
A Schuman-nyilatkozat (1950. május 9.), az alapító atyák, Schuman, Adenauer, De Gasperi és Jean Monnet i.a. elvi állásfoglalásaikban nem hagynak kétséget aziránt, hogy náluk az új Európa - a leendő európai integráció jogi és morális architektúrája - az európai keresztény értékek és hagyományok folytatása.
Egy keresztény Európa égi mását és valóságképét keresve
Nem tudom, van-e valaki, aki ezt az álmot így megírta: a „keresztény Európát", ahogy Weiler munkájának címe szól, a jog, a filozófia és erkölcs, a vallások, a köztörténet olyan nagy tudásával, az emberi kultúra főbb áramlatainak és csodáinak olyan átfogó ismeretével és kritikus elemzésével, a valóság tényeinek olyan tiszteletével, a logikus gondolatfűzés olyan meggyőző rendszerességével, a történeti folyamatok és fordulatok, az esélyes víziók olyan empatikus felismerésével és nyomon kísérésével, a mindenkori jobb jövő útjainak olyan ex postfacto és a mai Vissza

Fülszöveg

Joseph Weiler e kötetével sajátos, új hang jelenik meg a magyar közéletben. Első látásra úgy tűnik, hogy a mű túlontúl korhoz, helyhez és témához kötött: 2003-ban keletkezett, és kiindulópontja a kereszténységre való hivatkozás kérdése az Európai Unió számára kidolgozott alkotmánytervezetben. A szerző az európajog nemzetközileg elismert szakértője, könyve mégsem száraz tudományos értekezés, még kevésbé keresztény apológia. Amerikaiként és zsidóként arra vállalkozik, hogy a lényeget mondja el Európa és a kereszténység kapcsolatáról. Esszéjében az alkotmányos vita prizmaként jelenik meg, amely átfogóan és részletesen tükrözi vissza a vallás szerepét az európai integrációról szóló vitában. Ez a vita független az időközben két tagállamban is elutasított alkotmány kérdésétől, hiszen valójában az Unió céljairól szól, amelyeket eddig igazán és érdemben soha sem vitattak meg. Weiler köny-nyed stílusban, ám könyörtelen logikával vonultatja fel e diskurzus főbb szempontjait, magabiztosan emelkedve felül a political correctness állította tabuk sorozatán. Kimutatja a laicista állameszme alapvető önellentmondását; európai krisz-tofóbiáról ír, sőt keresztény gettóról, amelyet külső és belső falak határolnak. Ezzel szemben az integráció keresztény historiográfiáját sürgeti, amely alternatív olvasatként a nem keresztények számára is többletértéket képviselhet.
Weiler prizmája azonban a figyelmes olvasónak még ennél is többet mutat meg, amikor általában világít rá a vallás és a (poszt)modern nyugati világ kapcsolatára, a keresztény, zsidó és moszlim identitások viszonyaira. Mindez pedig ma, kevéssel XVI. Benedek pápa regensburgi beszéde és törökországi látogatása után talán időszerűbb, mint valaha. Vissza