Keresztény erkölcs és jogászi etika

Előszó

Társadalmunkban jelentős politikai erők tűzik zászlajukra a keresztény értékeket. Kérdés, mennyire veszik komolyan saját célkitűzéseiket. Érzelmekre kívánnak hatni, a másság reményével kívánnak híveket toborozni, vagy komolyan gondolják, hiszik, hogy Krisztus az Út, az Igazság és az Élet?! S ha komolyan gondolják, kérdéses, mennyire tudatos számukra, hogy mi minden rejlik a „keresztény" eszmeiség mögött? Mennyire készek nemcsak dicsérni az utat, hanem rá is lépni, és azt végig is járni?
A Szentírás két komoly figyelmeztetést tartalmaz mindazok számára, akik ugyan ráteszik kezüket az eke szarvára, de aztán szanaszét pillantgatnak, keresve a kényelmes utat. Az egyik a gazdag ifjú esete. Megtartotta kora ifjúságától a vele közölt parancsokat. Mégis úgy érezhette, híjával van valaminek. Vagy talán éppen annak megerősítését várta a rokonszenves rabbitól, hogy jó úton halad. S csakugyan, a Mester, az első, inkább visszautasító mondat után (Miért mondasz engem jónak?), ugyancsak rokonszenvesnek találta a fiatalembert, méltónak arra, hogy a tökéletesség útjára vezesse. Egész odaadást kért tőle. Az ifjú pedig erre szomorúan távozott, mert nagy vagyona volt, sajnálta elhagyni mindenét, a keresztet vállalni és követni a Mestert - egész szívéből, egész lelkével, minden erejéből. Nehéz ez a döntés!
A másik példa a Genezáreti-tó partján történteket beszéli el. A tömeg jóllakott kenyérrel és hallal. Úgy vélte, megtalálta azt, akire mint vezérre, népboldogítóra számíthat. Most már el szeretné lesni, hogyan is biztosítható a csodálatos kenyérszaporítás mindenkorra. Amikor pedig Jézus figyelmeztette őket, hogy ne veszendő eledelre vágyakozzanak, hanem az örök életet adó kenyérre, sokan elhagyták, és már nem jártak vele. Vissza