Kereszt és varázsdob

Előszó

Részlet:

"Elmúlt Karácsony, múlóban volt az újév kezdete, január is. A negyven nap óta láthatatlanul bolyongó Nap ismét fölbukkant s most már néhány hete bearanyozta Enontekiö paplakának kicsiny ablakait. Piros sugara fölébresztette hosszú, mogorva szendergéséből a havas természetet. Mintha a girbe-gurba gyalogfelhők, ismét ágaikban érezve a Nap dédelgetését, megnyúltak volna. A hóbuckák, melyek sokáig szürke homályba takaróztak, most kitárulva fürödtek az aranyos napsugárban. A Jorpoivi csúcs, amely a sötét napokat kedvetlenül, komoran, mintegy magábamerülve szundikálta át és csak néha-néha sóhajtott mélyen, amikor a szél kavargása szélesen kiemelte a homályból, most fölébredt és termetesebbre duzzadt a napsugár melegétől. Fehér palástjában felségesen magasodott föl a zuzmarás erdők közül. Födetlen feje fényesen, szemkápráztató fehéren ragyogott. - S a heves szélrohamoktól kergetett hóörvények mutatták, hogy ismét komoly, ünnepi gondolatok forognak fürgén a fejében.
A templomdombon eleven sürgés-forgás uralkodott. Serény zajban embersereg forgolódott. Csinos gallérú bundák és négyszögletű, piros sapkák virítottak össze-vissza. Rénszarvasok csengői csengtek, ahogy a kocsisok csapkodva hajtották őket a paplak melletti templomhoz. Hatalmas tömeg gyült ott össze. A templomházból sűrű füst emelkedett, ezelőtt a ház előtt folyt a nagy sürgés-forgás. Egyre jöttek-mentek az ajtón. Vadász- és teherszának csapata sorakozott a falak mellett, a teherszának rogyásig rakva. Hátukon gyerekhordó ringóval asszonyok nyüzsögtek a házak között. A dombon valaki a kisfiúkat bűvölte piros sapkájával és kisbundájával. Nevettek, sikongattak, örömükben ugrándoztak. Köröskörül kutyafalka nyugtalankodott, a fiúk buzgón taszigálták és kergették őket. Vidám danázás zendült, közben-közben éles gyereksírás kísérte. Egy csapat férfi élelemvadászaton járt a folyó felső folyásánál. Egy másik, rénszarvasokból álló csapat pilledten, fáradtan haladt lefelé. ismét más rénszarvasok meg-megállva, ellenszegülve, röviden, peckesen lépve, patájukkal csattogva, kótyagos fejjel támolyogtak. Magányos kutya törtetett a partról a rénszarvasok után a jégre, a leghátsó állatokat gyors oldalugrásra riasztva, az emberek dühös üvöltése pedig élesen viszhangzott." Vissza

Fülszöveg

E regényében Arvi Järventaus egy évszázadokkal ezelőtt élt lappföldi prédikátor különös, emberi gyengékben és isteni rajongásban egyként bővelkedő életét írta meg. Olaus Sirma maga is lapp származású, úgy érzi, Isten reá bízta lapp testvéreinek megtérítését. Munkáját messze Északon kétség és lelkesedés közepette végzi. Kemény, rettenthetetlen egyéniség, egyetlen lépést sem hátrál a pogánysággal vívott küzdelemben. Vele szemben az utolsó pogány táltos, egy lapp Koppány: Paulus-Juoni méltó ellenfele a papnak. Csodálatos fiatal alakja körül szinte rajzanak egy letűnőben levő ősi világ szellemei és titkai. A hegyvidéki lappok, élükön Pulus-Juonival minden úton-módon, megható makacssággal védelmezik atyáik hitét s velük harcol a magányos pap, akinek egyetlen társa fiatal, szelid, bájos felesége: Kaarina.
Két világ csap össze ebben a regényben: az ősi mítoszok világa s a modern keresztyén emberé. Élet-halál harc ez. S a hősök élete, környezete, Lappföld derengő égboltja, zuhogó folyók, csilingelő szánok, vonuló rénszarvas-csordák, lobogó északi fény, süvöltő hóvihar, szénaillatú nyár változatos képei nyűgözik le az olvasót. Néplélektani szempontból is értékes mű: belevilágít a sámánok életébe és szerepébe. És néprajzi szempontból sem utolsó: leírja a hegyvidéki lappok életét, azzal a közvetlenséggel, ahogy csak a népével együtt élő, annak minden gondját-baját, erényét és bűnét ismerő és megbocsájtó, tárgyilagos megfigyelő írhatja le. Számunkra különösen sokat mond ez a könyv. Olyan kultúráról szól, amely rokon volt a miénkkel, de amely nálunk már réges-régen meghalt. Vissza