Mátyás király emlékkönyv II.

Előszó

Mátyás király egyéniségének változatos színei, képességeinek sokoldalúsága és tehetségének sokfelé ágazása, másfelől egykorú és későbbi bírálóinak egyoldalú kritikája is a kényszer erejével ösztönöznek történeti szerepének újabb és újabb méltatására s annak a kérdésnek vizsgálatára: miért emelkedett Hunyadi Mátyás a köztudatban oly kivételesen magas polcra, mi emelte őt egy nemzet kultuszának központjába?
Mátyás király bírálói sok más kiválókortársával közös és a renaissance gondolatvilágban gyökerező hibáit hánytorgatják fel s azokat eltúlozva, önzéssel, mértéktelen becsvággyal, önös családi politikával vádolják. Az igazságosságáról, fennkölt szelleméről beszélő történeti hagyományt a később hozzátapadt meseszerű elemekkel együtt a képzelet világába utasítják. Gáncsolják, hogy a műveltség, amelynek meghonosításán annyit fáradott, felületes volt, csak a legelőkelőbb társadalmi réteg lelkét érintette. Kárhoztatják apja örökségének elfecséreléséért: a török kérdés oktalan elhanyagolásáért és kalandos nyugati politikájáért. Szemére vetik, hogy nem alkotott maradandót s nem értve meg nemzete korszerű problémáit, útját egyengette a halála után bekövetkezett összeomlásnak. Megállapítják, hogy történeti szerepe a nemzeti fejlődés szempontjából sokkalta kevésbé volt jelentős, mint nem egy elődjéé és utódjáé. Igazságérzetét és szociális érzékét Szent Lászlóéval és Nagy Lajoséval, tudomány- és művészetszeretetét Pázmány Péterével és Bethlen Gáboréval, katonai és diplomáciai tehetségét Nagy Lajoséval és Hunyadi Jánoséval, államszervező és rendező képességét Szent Istvánéval és Károly Róbertével, az állami függetlenség és nemzeti szuverenitás védelmére irányuló tevékenységét I. Béla és Szent László, Rákóczi Ferenc és Kossuth Lajos küzdelmével hasonlítják össze. Vissza