Előszó
A béke és a haladás erőinek áldozatos, kitartó erőfeszítései nyomán létrejöttek a béke megőrzésének és megszilárdításának a feltételei kontinensünkön. E megállapítás akkor is érvényes, ha napjainkban azt tapasztaljuk, hogy az enyhülés ellenfelei dühödt ellentámadásba lendülnek: elnyomják a népek felszabadító mozgalmát és újabb válságokat robbantanak ki Afrikában; fenntartják a feszültséget a Közel-Keleten és megkísérlik visszafordítani az enyhülés folyamatát Európában.
Ez a törekvésük jut kifejezésre abban is, hogy rendre elutasítják a békeszerető erőknek az enyhülés elmélyítését és a leszerelést szolgáló konkrét javaslatait. A leszerelés helyett az imperializmus agresszív körei új tömegpusztító fegyverrel akarják bővíteni a NATO tagállamaiban felhalmozódott hatalmas arzenált. Rendszeresíteni akarják a neutronbombát, azzal érvelnek, hogy e szörnyű fegyver megkíméli a javakat, „csak" az embereket pusztítja el.
Európa népei nem kérnek ebből a „praktikus" fegyverből. A norvég, az izlandi, a holland, a nyugatnémet és a dán nép épp úgy elutasítja e szörnyű fegyvert, mint földrészünk többi békeszerető népe. A béke megőrzéséért küzdő erők történelmi feladata, hogy megfékezzék az agresszió erőit, megállítsák a fegyverkezési versenyt, elhárítsák az emberiséget fenyegető háborús veszélyt. Mozgalmunkban meg van az ehhez szükséges erő, hiszen ma már átfogja az egyes országok társadalmának minden rétegét, cselekvésre serkenti a legkülönbözőbb világnézeti alapon álló, eltérő politikai felfogású embereket és pártokat.
Erről tanúskodik az a világszerte megnyilvánuló rokonszerv és támogatás, amelyben a békeszerető emberek száz és százmilliói részesítették a Békevilágtanács stocholmi felhívását, ezt támasztja alá az újfajta tömegpusztító fegyver, a neutronbomba ellen kibontakozott hatalmas tömegmozgalom is. Mind határozottabb azoknak a hangja, akik követelik: szűnjék meg a fegyverkezési verseny; tiltsanak be minden nukleáris és más tömegpusztító fegyvert; a kormányok pedig kössenek az egész világot átfogó szerződést az erőszakról való lemondásról, az általános teljes leszerelésről. Csakis így jöhet el az a korszak, amelyben az emberek félelem nélkül élhetnek majd, amelyben az anyáknak nem kell többé siratniuk az értelmetlen öldöklés áldozataivá vált fiaikat, nem lesznek földönfutóvá egész nemzetek, nem megy veszendőbe többé az emberek alkotó munkájának gyümölcse. Csakis így teremthetjük meg azt a világot, amelyben földünk gazdagságát a ma még százmilliókat sújtó éhség és nyomor megszüntetésére, az oktatásra és a művelődésre, környezetünk még szebbé tételére, egyszóval az emberibb életfeltételek megteremtésére kamatoztathatjuk.
Vissza