Előszó
Részlet a könyvből:
Közel huszonöt éve ismerjük egymást és nagyon sok mindenben értünk egyet, de van egy jellegzetes különbség abban az attitűdben, ahogyan a művészethez viszonyulunk. Engem íróként elbűvöl az, ahogyan a művész személyes élete jelenik meg a munkájában. Te, valahogyan mindig úgy tűnt nekem, hogy a művész személyiségét, életstílusát triviálisnak, nem a tárgy megfontolásához tartozónak véled. Ha nem tulajdonítanék jelentőséget annak, ami téged elbűvöl, akkor nem szeretném Szabó Lőrincet vagy József Attilát. A személyiségük minden árnyalata követhető a költészetükben. Nem gyűjtöttem volna az írók levelezését a képzőművészek írásait, vallomásait. Delacroix naplója. Van Gogh levelei, Egry Berviáriuma, Miró, Székely Bertalan, Kokoscha, Csontváry, Mednyánszky, Csontváry naplói és dokumentum jellegű írásai, Kosztolányi, Babits, Móricz, Szabó Lőrinc, Kafka levelezése mind-mind tele van számomra nagyon fontos hiteles, a személyes életvitelük megfejtését elősegítő dokumentumokkal. Az extrémitások valóban kevéssé érdekelnek, különösen akkor, ha valakinek a műveivel nem rokonszenvezem. Dali például, a szobrait kivéve, nem igazán foglalkoztat, de csodálom a színészi teljesítményét. Hozzá képest a mai image-építők silányak. Utrillo festészetét szeretem, de megértéséhez nem segít, ha tudom, hogy gyakorlatilag egy szobába zárva hozta létre az életművét, és gyakran képeslapok alapján festette az utcaképeit. Ugyanakkor másnál ezek a tények jelentőséggel bírnak. Azok a dolgok fontosak számomra, amelyek egy-egy művész gondolkodásába engednek betekinteni. Például ahogyan Eizenstein a Premier plánban leírja, hogy Dvinszkben nem talál fekvőhelyet, hát hanyatt dönt egy tükrösszekrényt és a tükörlapon hál, majd azon meditál, hogyan tudna: „ebből valami metaforát, vagy költői képet csiholni". Ahogyan Barcsay leírja az önéletírásában azt, amikor a Főiskolán megbízzák az anatómiatanítással, és szerencsére rögtön szénszünetet rendelnek el, így fölkészülhet az első órájára. Ellopja, mint ' mondja: a legszebb és legarányosabb csontvázat, és hazaballag vele az Andrássy úton a Benczúr utcáig. Otthon aztán reggeltől estig tanulmányozza... Ahogyan Weöres Hamvasnak írt levele kezdődik: „Hamvas Bélát köszönti Weöres Sándor disznópásztor. Foglalkozásom idilli és aranykori-királyi, csak az a kár, hogy ha egy-egy levél megírására megszakítom..." Nem folytatom. Sokszor jobban élvezem ezeket a könyveket, mint az irodalmat.
Vissza