Képzőművészet Balassagyarmaton, Balassagyarmat a képzőművészetben

Előszó

Még 1995-ben határoztam el, hogy egyszer, ha a sors úgy hozza, egy kiadványt szeretnék összeállítani Balassagyarmat város képzőművészetéről. El is kezdtem gyűjtögetni az anyagot. Az igazi munkának három évvel ezelőtt álltam neki, amikor már elképzelésem volt a könyv szerkezetéről, az alkotó művészekről és az alkotásokról.
A példa Dr. Szabó Károly: Balassagyarmat az irodalomban című műve volt.
Sok irodalmi nagyság és mű kapcsolódik a városhoz. Tudtam, hogy a képzőművészet területén nincsenek olyan országosan is jelentős egyéniségek, mint az irodalomban Balassi Bálint, Madách Imre, Mikszáth Kálmán, Szabó Lőrinc és a többiek. Arra nem gondoltam, hogy közben is felnőhetnek tehetségek, mint Párkányi Raab Péter és mások. Az pedig egyáltalán nem jutott az eszembe, hogy olyan sok alkotó kötődik a városhoz, mint amennyien szerepelnek a könyvben. Olyan gazdagságot tapasztaltam e területen, hogy sokkal nagyobb települések is méltán büszkélkedhetnének vele.
Már a köztéri szobrok fényképezésekor, az elmélyedés kezdetén látszott, hogy kis városunk nagy hagyományokkal rendelkezik a képzőművészet bizonyos ágaiban. Azért fogalmaztam így mert igaz a gazdagság a szobrászat és a festészet területén, de ezzel teljesen ellentétes a helyzet az építészetben.
A város többszöri teljes kipusztulása az épületek lerombolásával járt. A törökök kiűzése után semmi sem maradt a településből. Az ide kinevezett római katolikus plébános a magas gaz között még az épületek egykori maradványait sem tudta felfedezni. Élő ember közel, s távolban nem volt. Az egykori lakókat a "siserehadak" elpusztították, egy részüket pedig rabként magukkal hurcolták.
Ezután a még felhasználható kövekből épült a római katolikus nagytemplom, a főutca régebbi házai és több városi épület. A régi várból és várost védő falból a mai Bástya utca 8. számú ház kertjében egy kupac kő maradt, melyre Komzsik Pál a telek egykori tulajdonosa egy márványtáblát tett ki ezzel emlékezve a még megmaradt kövekre. Az egykori zsinagóga csodálatos, keleti varázsú épülete a második világháborúban pusztult el, még kő sem nagyon maradt belőle.
A város építészeti emlékei ezért maradtak ki a könyvből. Más indokom is van az építészet mellőzésére. Egy igazi műemlék és egyben a város egyik legnagyobb épülete, a megyeháza jelenleg olyan állapotban van, hogy jobbnak látom, ha nem írok róla. Nem időszerű írni a nagyterem egykori csillárjairól, a teremben egykor volt festményekről, az üvegablakokról. A könyv egy későbbi kiadása remélhetőleg az építészet című fejezettel fog majdan kezdődni.
A szobrászat és festészet területén más a helyzet. A bemutatás módszeréül nagyon egyszerű elvet választottam. Kevés írásos anyagot kívántam a könyvben megjeleníteni, de annál több képet akartam bemutatni. Bár más a festmény, mint a fotó, mégis a fénykép közelíti meg legjobban a festmény, és a szobor képét.
Egy zeneműről lehet sokat írni, olvasni, beszélni, de a zenét hallgatni kell. Csak így lehet élvezni, megismerni, mert a hang a zene megjelenési formája. A képzőművészet megjelenési formája az alkotás, melyet látni, nézni kell ahhoz, hogy képzetünk legyen róla. Ezért került minél több kép a könyvbe. Vissza