Képességfejlesztés a férfi tornában I-II.

Előszó

Ha rövid tornatörténeti visszapillantást teszünk a közelmúltba, érdekes jelenséget lehet megfigyelni. Az 5o-6o-as évek férfi tornászai szinte kivétel nélkül, dekoratív, muszkulárisan is jól fejlett sportolók voltak. Az ezt követő tornász generáció már nem a tradicionális értelemben vett "sürü" fiatalemberekből állt, hanem alapvetően karcsúbbak, könnyebbek, ugyanakkor - reméljük, hogy nem sértjük meg a tisztelt elődöket - mindezek ellenére erősebbek voltak. A technikai felkészültségük, konkrét torna tudásuk meg összehasonlíthatatlanul - s ez természetes - magasabb színvonalú. Abban az időben nem volt ritka, hogy a dekoratív, csupaizom tornász pl. egy talajgyakorlat végén küszködött az oxigénhiánnyal, pedig mai szemmel általában egyszerű ugrással fejezték be a gyakorlataikat. Napjaink tornászai szinte fantasztikus könnyedséggel és biztonsággal képesek - akár az utolsó ugrássorozatban - kiváló teljesítményt nyújtani. De ugyanez tapasztalható az egyik "legférfiasabb" szeren, a gyűrűn is, ahol egymást követik a lendületi-és erőelemek. Mégis, a gyakorlat végére ritkán merevednek el a tornászok izmai, hiszen egy magasfokú leugrás sikeres végrehajtásához kellő gyorserő, állóképesség szükséges. Látszatra érthetetlen az összefüggés a tornászok alkata és teljesítménye között. A szakemberek feladata ennek a "látszólagos" ellentmondásnak a fel oldása és megmagyarázása, különös tekintettel a fiatalkorú tornászok erőfejlesztésére. Ma már bizonyossággal tudjuk, hogy a felesleges izomtömeg károsan befolyásolja a tornászok teljesítményét. Ezeket az izmokat, izomcsoportokat el kell látni oxigénnel, tápanyaggal és el kell szállítani a felesleges salakanyagot. Vissza