Képes Krónika 1920. szeptember 14.

Előszó

— De én bebizonyítom, hogy igazat mondok — szólt most Ben-Húr, — Nemde azért jöttetek ide, hogy engem megöljetek ?
— Az igaz — bólintott a normán kedélyesen.
— Akkor hát engedd meg, hogy ez az ember külön birkózzék velem és testén fogom megmutatni a bizonyságot.
A humor csilláma villant át a normán arcán. Mondott valamit a társának, aki felelt; aztán a játszó gyermek naivságával így szólt Ben-húrhoz:
— Várj, amíg azt nem mondom, hogy fogj hozzá.
Lábával a terem közepére rugdosott egy nyugvóágyat,
kényelmesen kinyújtotta rajta termetes alakját s amidőn tökéletes kényelembe helyezkedett, kurtán azt mondta:
— Most fogj hozzá.
Ben-Húr zaj nélkül közeledett ellenfeléhez, aki készségesen emelte föl kezeit.
— Védd magadat — mondta egyszerűen.
Midőn így, kipróbált állásban, szemközt álltak egymással, oly hasonlók voltak, mint két testvér. Az idegen önhitt mosolyával szemben Ben-Húr teljesen komoly volt. Mind a ketten tudták, hogy a küzdelem halálos lesz. A mérkőzést Ben-Húr kezdte meg és jobbkezével vívó cselt csinált. Az idegen, balkarját kissé előre nyújtva, elhárította azt. Mielőtt azonban visszatérhetett volna biztos állásába, Ben-Húr a csuklójánál megkapta őt egy hirtelen fogással, melyet az evezőnél töltött évek oly rettentővé tettek, mint a vascsavar. A meglepetés tökéletes volt és időt sem engedett. Magát előre vetni, — karját az ember torka és jobbválla fölé szorítani s őt baloldalra fordítani, — a kész balkézzel biztosan ütni, — a mezítelen nyakra sújtani a fül alatt: — ugyanannak a cselekvésnek csak aprólékos fölosztásai voltak. Második csapásra már nem volt szükség. A mirmidon kiáltás nélkül nagyot zuhant és mozdulatlanul feküdt.
Ben-Húr Thord felé fordult, mintha várná az elismerést.
— Ha! micsoda Irmin szakállára! — kiáltott föl a normán meglepődve és ülő helyzetbe emelkedve. Aztán nevetett. Ha-ha-ha 1 Magam -se tudtam volna jobban csinálni.
Hidegen végigmérte Ben-Húrt tetőtől-talpig és fölállván, leplezetlen csodálattal nézett reá.
— Ez az én fogásom volt, — mondta eltűnődve, — az én fogásom, melyet tíz esztendeig gyakoroltam Róma iskoláiban. Te nem vagy zsidó. Ki vagy hát?
— Ismerted Arriusz duumvirt? — kérdezte Ben-Húr.
— Kvintusz Arriuszt? Igen, ő pártfogóm volt.
— Volt neki egy fia — folytatta Ben-Húr. Vissza