Kenyér

Előszó

Részlet a könyvből:
"Véletlenül akadt kezembe az ön képe. Vagy talán nem is nevezhetem teljesen véletlennek azt az alkalmat, amikor egy pillanatig szembenéztem önnel, hiszen tervszerűen, tudatosan lapozgattam dossziéjában, saját akaratomból húztam ki a többi dosszié közül éppen az önét, és végül, ha ezt az esetet véletlennek nevezném, akkor annyi esetet kellene életemből a véletlennek tulajdonítanom, hogy visszapillantva éveim hosszú sorára, nem is látnám, mikor lépett közbe akaratom a sorsnál, s az is kérdésessé válna előttem, hogy irányítottam-e valaha legalább egy kicsit életem folyását, vagy mindig csak játékszer voltam a véletlenek kezében. Ezért hát, mivel nem kívánom zavarosabbá tenni emlékeimet, s a végletekig csökkenteni saját erőmbe vetett hitemet, meg kell állapítanom, hogy helytelenül kezdtem szavaimat, s az ön képét igenis megfontoltan, célzatosan választottam ki rengeteg ember képe közül. Ezek után be kell vallanom azt is, hogy választásomhoz nagymértékben hozzájárult az a körülmény is, hogy az ön dossziéja valamivel vastagabb volt a többinél; erre, amikor ujjaim fölfedezték, kissé izgatottan figyeltem fel, hiszen a többinek olyan egyforma volt a tapintása. Mielőtt belelapoztam volna, letettem egy percre magam elé, és még egyszer megfontoltam elhatározásomat, hogy végigtanulmányozom, átnézek minden iratot benne, nem ugrom át egyetlenegy sort, egyetlen bejegyzést sem. Mert ha őszinte vagyok, akkor el kell mondanom, hogy az utóbbi időben kissé szórakozott voltam, s mióta itt élek az iratok között, amelyeknek a megőrzése és rendszerezése némileg föladatom is, azóta többször megtörtént velem, hogy megnéztem egyiket-másikat, de nem tudtam mélyebben behatolni egy-egy ember életébe, nem az iratok esetleges pontatlansága miatt, hanem az én szórakozottságom, vagy ahogy mások neveznék, unottságom miatt, vagy esetleg érthetetlen, lappangó félelmem miatt, amely annyira elhatalmasodott rajtam az utolsó néhány héten, hogy éppen letörése céljából, megfékezésére törekedve határoztam el magam rendszeres munkára, s így döntenem kellett, hogy az ön dossziéjával kezdjem-e. Mert tudtam, ha felnyitom első lapját, akkor nyugalmam, önbizalmam, tehát életem kérdése az, hogy végignézzem, áttanulmányozzam, sőt átéljem az ön életét. És döntöttem. Fölnyitottam a dossziét, és kezembe akadt az ön képe." Vissza