A magyar királyi méneskar és a méneskari huszárok története

Előszó

A sárvári Huszár Múzeum Baráti Kör, ezúttal ismét egy dokumentumértékű forrásmunkát ad közre KENESSEY MIKLÓS, a magyar méneskar történetét feldolgozó könyvével. A II. Világháború végéig a hadsereg - a lovasság mellett - szinte valamennyi fegyvernemének több tízezer számra volt szüksége a leghűségesebb bajtársra, a lóra. Annak biztosítása a méneskar, illetve elődjének feladata volt. Az intézmény - több mint másfélszázados - fennállása alatt katonai szervezet formájában működött, de parancsnokai és tisztjei egyben kiváló lótenyésztők is voltak, akik az egykor világhírű magyar lótenyésztést megszervezték és irányították. Kenessey Miklós munkájában a 18. sz. végén megszervezett - katonai irányítású - magyarországi lótenyésztés történetét dolgozta fel, 1945-ig.
Különös értéke a műnek és kiváló érdeme a szerzőnek, hogy olyan, a méneskar történetét összefogó munkát írt, amely ismereteink szerint - kiváltképp a 20. századi történetét illetően - ilyen formában mindezidáig nem jelent meg hazánkban. A hadtörténelem egyáltalán, vagy csak ritkán foglalkozott a méneskarral, a hadsereg számára oly nélkülözhetetlen fegyvernemmel, amely mindig szorosan a lovassághoz kötődött. Tisztjei, altisztjei és legénysége a lovasság állományából került a katonai irányítású ménesekhez és méntelepekre. A hazai lótenyésztési szakirodalom pedig lófajtáinkkal, a tenyésztéssel foglalkozik elsősorban, szervezetének kialakulására, csak imitt-amott utal néhány mondattal.
Így, az idő múltával, az újonnan felnövekvő nemzedékek tudatából „kimosódott", vagy egyáltalán ismeretei közé el sem jutott, hogy volt egyszer egy Magyar Királyi Méneskar... Ezt a tényt felismerve a szerző, hajlott kora ellenére, szinte az utolsó 24-ik órában, fél évszázad távlatából, s hazájától több tízezer kilométerre, fogott tollat, hogy megírja munkáját. Könyvének írásakor elsősorban ismereteire és emlékeire támaszkodhatott, és levelezett egykori tiszttársaival. Hivatásának tartotta munkáját. Tisztában volt azzal, hogy az utolsók egyike, akik még élnek az egykori Méneskar tisztikarából. Ha ő nem írja meg ezt a könyvet, lassan nem lesz már más, aki mindezeket papírra vesse... A szó szoros értelmében könyvén haláláig dolgozott. íróasztalától felkelve érte 90 éves korában a halál, 1999. karácsonyán. Vissza

Fülszöveg

Kenesei KENESSEY Miklós 1909-ben született Gyömrőn, régi törzsökös dunántúli középbirtokos nemes családban. A család évszázadokon át adott katonákat, vármegyei tisztviselőket, jogtudósokat és nemzetközi hírű orvosprofesszort egyaránt.
Az egykor nagykiterjedésű családi birtokaikat a 20. században már nagyobbrészt elveszítették, részben elaprózódtak. Ami átvészelte a történelem viharait, az az I. világháborús hadikölcsön áldozata lett. Apja intézőként a gr. Teleki család uradalmait vezette. Mint tartalékos huszártiszt 1914-ben Galíciában hősi halált halt.
A szerző az érettségi letétele után diplomát szerzett a budapesti József Nádor Műegyetem Közgazdasági, majd a Mezőgazdasági Karán.
1933-ban, mint önkéntes, bevonult a m. kir. 2. sz. „Árpád fejedelem" huszárezredbe. Az önkéntesi év eltelte után továbbszolgálatra jelentkezett. Elvégezte a tisztiiskolát s mint tényleges huszárzászlóst áthelyezték a m. kir. 3. sz. „Nádasdy Ferenc" huszárezred kötelékébe.
1939-ben átlépett a méneskarhoz. A kisbéri Ménesben teljesített szolgálatot, mint méneskari főhadnagy. 1944-ben a Huszárhadosztály kötelékében századparancsnokként harcolt s megsebesült a dunántúli harcokban.
1945-ben amerikai hadifogságba került, ahonnan a háború után nem tért haza Magyarországra. Rövid ideig egy amerikai katonai alakulat lovaglótanára volt. Miután az ezredet visszavezényelték Amerikába, fizikai munkát vállalt Németországban. Mint favágó dolgozott.
1949-ben feleségével kivándorolt Dél-Amerikába. Brazíliában telepedett le, ahol egymásután több nagy állattenyésztő farmot irányított, köztük egy angol telivér ménest is vezetett, kitűnő eredménnyel. Nyugdíjba vonulása után Sao Paulóban telepedett le, ahol a Mercedes Benz dél-amerikai kirendeltségének mezőgazdasági birtokait irányította. Ekkor látott hozzá a „Méneskar története" c. munkájának megírásához.
A hetvenes-nyolcvanas években több ízben hazalátogatott Magyarországra, így részt is vett a sárvári találkozókon. Haza azonban már nem települt s bár a rendszerváltás után lelkesen, nagy figyelemmel kísérte a hazai eseményeket, Brazíliában élt tovább.
De megmaradt jó magyarnak, s olthatatlanul szerette igazi hazáját, Magyarországot, hová családjának ötszázéves gyökerei kötötték. 1999 karácsonyán 90 éves korában Sao Paulóban érte a halál. Vissza