Sírkerti strófák

Fülszöveg

Páratlan mű, akár csak elődje, mintája, Edgar Lee Masters: Spoon riveri holtak című "antológiája", melyben a századelő fantázia szülte amerikai kisvárosának temetőlakói vallanak magukról tömören, sírfeliratszerűen. Az amerikai szerző sokféle irodalmi próbálkozás után, viszonylag későn - ügyvédi tapasztalatait is felhasználva - írta meg kirobbanó sikert arató gyűjteményét a holtak "fecsegő kisvárosáról". Váratlan mű Kemény Dezső Sírkerti strófái is; hisz több éves prózaírói és műfordítói működés után fordult a lírához, amikor rímes stanzákba szedte egy magyar (nem képzelt) kisváros képzelt sírfeliratait.
A magyar változat sejtelmesebb, áttételesebb, mint az amerikai mű. Kemény Dezső nem írt ki neveket - nagyon ritkán és inkább csúf- és ragadványneveket -, inkább típusokat, jellemeket állít elénk, egy-egy tragikus (bal)eset "hősét". A kötet pikantériája bizonyára az, hogy utalásai mögött valós, megtörtént események rejlenek. De mindig a költészet átírásában. A nagyfőnök, az orvos, a kukás, a vénlány és a csősz szenteciózusan foglalják keretbe az élettől a halálig pergő mozaikokat. A lírai erő mellett - a rendszerváltozás következtében - kortörténeti dokumentummá is váltak a Sírkerti strófák. A csalódott elvtárs, az elgyávult szerkesztő egyaránt elmondják ön- és közleleplező visszatekintéseiket. Igen, a "halott megragadja az élőt", akkor is, ha erről nehezen és nem szívesen veszünk tudomást. Ahogy Kemény Dezső írja: "A holtak alszanak, de vallanak." E modern haláltáncban előreperdülő figurák tragikusak és szánandóan egyszerre; csontujjú figyelmeztetésük emberi gőgünknek szól. Érdemes megszívlelni a rezignált üzeneteket, önteltséggel teli lényünket az elmúlás alázatához edzeni. S tán az sem közömbös, vajon a mi fejfánkra milyen sírkerti strófákat vés majd az irgalmatlan utókor.
Az önmagunkba szállás (pokolra) vezető kalauza Kemény Dezső versgyűjteménye. S akár tetszik, akár nem: e meghívás elől nem tudunk kitérni. Vissza