A túracsónak

Előszó

Rájött végre a társadalmi életünk pillérét képező középosztály, mit jelent számára sportszempontból hazánk elsőrendű evezhető vizeinek tömege. Fővárosunk ifjúságában soha nem remélt iramban hódítanak maguknak híveket a vizi sportok. Ezek közül is az evezős sport indult leginkább örvendetes fejlődésnek. Budapest felett a Duna a legmegfelelőbb vízviszonyokat, a legideálisabb terepet nyújtja azoknak, akik felismerve az evezés testet, lelket nevelő sportértékét csónakukkal vízre szállanak.
Az úgynevezett regattázás már régibb keletű sportja ama keveseknek, akiknek nem utolsó sorban, anyagi helyzetük lehetővé tette, hogy exclusiv társadalmi életet élő evezős egyesületeink egyikének tagjai lehessenek, illetőleg a tagság előfeltételeinek megfelelhessenek. Ezek az egyletek tagjaikat amatőr művezetők, vagy szerződtetett mesterek keze alatt kiképzik, azokat az evezés finomságaira kioktatják, titkaiba bevezetik, rendszerint azzal a céllal, hogy maguknak versenyzőket neveljenek. Bár nekünk vadaknak céljaink merőben mások, mégis nem érhetjük be mi sem egyedül azzal, hogy csónakunkat csak épen ugy ahogy előbbre visszük. Mert ha evezésünk nem felel meg ama követelményeknek, melyek ellenálló képességünk növeléséhez, szívósságunk, izomerőnk és ügyességünk fejlesztéséhez oly elengedhetetlenül szükségesek, akkor munkánk nem testedzés lesz, nem sport, hanem robot, oktalan, egészségünket lerontó időtöltés. Vissza