Kelt mint fent

Előszó

Tisztelettel köszöntöm e kötet olvasóit, akik az 1956-os Református Megújulási Mozgalom iratainak egy részét tarthatják kezükben. Bár a Megújulási Mozgalom története nagy vonalaiban már ismeretes és dokumentumainak egy részét már több gyűjteményben is közzétették, a teljes történeti feltárás és bemutatás még a jövendő feladata. E kötet igen jelentős hozzájárulás ehhez a munkához. A dokumentumokhoz Kiss Réka alapos tanulmányt csatol, amelyből kitűnik, hogy ezek a még nem publikált iratok legalább olyan jelentősek, mint az eddig megismertek. A kötetben ugyanis az egyházközségek presbitériumainak nyilatkozatai is olvashatók, amelyeket a Megújulási Mozgalom kezdeményezésére válaszul küldtek. Egyházunk történetében szinte páratlan, hogy egy mozgalom felhívására csaknem valamennyi egyházközség vezető testülete, azaz presbitériuma érdemi választ adjon. A jelenség magyarázatául részben az 1956-ban végbemenő események szolgálnak. A Magyarországi Református Egyház 1956 őszére olyan feszítő helyzetbe került, hogy elodázhatatlanná vált a korábbi folyamatok szabad és nyílt megtárgyalása, illetve azoknak a torzulásoknak a kiigazítása, amelyeket a diktatúra kényszerített egyházunkra. Igaz, már 1956 tavaszán is számos kritika hangzott el, ám az egyházvezetés vonakodása, majd 1956 dicsőséges forradalma szinte magától értetődővé tette a Megújulási Mozgalom megalakulását és azoknak a kérdéseknek a felvetését, amelyek egész egyházunkat áthatották. De más is magyarázza a presbitériumok készségének ezt a páratlan jelenségét. Az a tény, hogy a mintegy 1200 egyházközségből csaknem 1000 válaszolt a Megújulási Mozgalom javaslataira, azt is mutatja, hogy a diktatúra nem tudta megsemmisíteni a református egyház belső lelkületét. Azok a presbiterek és lelkipásztorok, akik presbiteri gyűlés keretében megtárgyalták a Mozgalom felvetéseit és arra írásban feleltek, ahhoz a jó rendhez tértek vissza, amely szerint az egyházközségek egy testben élnek, az anyaszentegyházban. Az egyház gyülekezetekben él - mondotta Ravasz László de a gyülekezetek mint egyház élnek.
Azért is örvendetes e válogatás megjelenése, mert a presbitériumok nyilatkozatai ötven évig rejtve maradtak, s csak a helyi jegyzőkönyvekben lehetett külön-külön megtalálni őket. Nemrégen azonban egybegyűjtve több mint 800 nyilatkozat előkerült. Ha az olvasó egybeveti a Megújulási Mozgalom nyilatkozatait és a presbitériumok állásfoglalásait, látni fogja, hogy a presbitériumok élő módon kapcsolódtak be egy olyan dialógusba, amelynek célja az lett volna, hogy közegyesség alapján elevenedjen meg egyházunk. A történészek egyszer talán kiderítik, hogy miért kellett a rendszerváltozás után is 16 évig várni ezen iratok előkerülésére, illetve hogy 1956 után mi volt a sorsuk. Az viszont bizonyos, hogy ezek az állásfoglalások a mostani nemzedékeket is tanítani fogják. Az a felelősségtudat, elkötelezettség és igyekezet, hogy az evangélium fényében lássák egyházunkat, a régiek okán tanítja a maiakat. Vissza