Kellett nekem rongybicikli?

Fülszöveg

Félig sötétített szobában tekergettük a diavetítőt, és kissé iskolásan olvasgattuk a falra vetített képről a mesét. Hát nem ma volt. Egy rendes mai gyerek talán nem is érti, mi az hogy diavetítés. Ő moziba jár, méghozzá soktermes multiplexbe, s ha ilyen gyorsan változik a világ, az ő gyereke majd lexikonban nézi meg mi lehetett a mozi, kik voltak azok a mozisok, akiknek emléket állít ez a könyv.
Mintha az Apokalipszis dobhártyaszaggató harsonái közül (dolby sztereó) egy magányos kintornás próbálna meg kihallatszani, hogy "hallod-e Rozika te, gyerünk a moziba be, tudok egy olyan mozit, hogy valami csuda..."
Mint fülszövegíró, kötelességem megjegyezni, hogy ott ismertem meg a könyv szerzőjét. Amikor először találkoztunk, Mari a Május 1. filmszínházban, én a Diadalban dolgoztam, aztán továbbköltöztem. Ha jól emlékszem, éppen a Tinódiban voltam, amikor megtetszett, a Dunában kezdtem neki udvarolni, és a Vörös Csillagban kértem meg a kezét. Majd szakítottam vele, mármint a Vörös Csillaggal, és ettől kezdve pályaelhagyóként, a kabarék mozizáshoz képest kissé szürke világból figyeltem feleségem további lázas tevékenységét, mozik iránti lelkesedését. Mert időnként volt oka lelkesedni. A rendszerváltás az ő számára is felkínálta a nagy lehetőséget, maszek mozis lett, bérlő, aztán tulajdonos, már-már igazi kapitalista, a meggazdagodás szele is meglegyintette, de valahogy belénk lett programozva, hogy ne sikerüljön.
Ha valaki kíváncsi a meg nem gazdagodás trükkjére, sokat forgassa ezt a könyvet.
Az egytermes kis mozikat elfújta a szél. Mi maradt utánuk? Ijfúságunk néhány kedves képe: az első csók, a sósperec íze, a recsegő székek hangja, és egy-két rosszalkodásba fulladt iskolai különelőadás. Nekem ebből a letűnt furcsa világból plusz még egy feleség is megmaradt - egy feleség, a régi idők mozijáról mesél. Vissza