Háború az Argonneokban

Előszó

Ennek a könyvnek kettős célja van.
A hősies porosz, württembergi és hesszeni csapatoknak, melyek 1914 szeptembere óta páratlan bátorsággal, szívóssággal és kitartással győzedelmesen harcoltak az argonnei erdőkben, örök időkre szóló emlékművet akar állítani. Gyermekek és késő unokák számára egyaránt. Hadd tudják meg otthon, hogy miket élt át az Argonneok harcosa, hogy milyen tetteket vitt véghez. Hogy tisztek, altisztek és közkatonák, csöndes, nehéz kötelességteljesítésben, mint harcoltak, véreztek és haltak meg félelem nélkül és hűségesen. Épen úgy, mint Flandria és Arras, a Champagne, a Cote Lorraine és a Vogézek, az argonnei erdő is szent talaj. Sok, nemes német vér szentelte meg. A nyugati frontnak ezeken a véráztatta mezőin, nehéz áldozatokat kellett hozni. És mégis: az argonnei erdőben vívott harcokban van valami különös, valami megkülönböztető. Nap, nap után, egyik hónapban, mint a másikban, évről évre ugyanaz a dühödten elkeseredett birkózás: ember ember ellen, a legnagyobb közelségből: aknákkal, robbanó szerszámokkal, lövészárkok ágyúival és gépfegyverrel, puskával, késsel és szuronnyal. Máshol gyakorta felváltották egymást a csapatok, az argonnei erdőben: nem. Az Argonneok minden harcosát külön kiüntető katonai cím illeti meg. És így legyen ez a kis könyv, mindazok számára, kik majd a szerencsés hazatérés után, örülhetnek ennek a kitüntetésnek: emléklap, mely a drága elesett bajtársak hozzátartozóinak és barátainak is szól egyúttal.
Hervadhatatlan babérokat szerzett magának mindenki, ki az argonnei erdőben vérét és életét kockáztatta a császárért és birodalomért.
Vilmos, trónörökös. Vissza