Keleti népek a középkori Magyarországon

Előszó

Részlet:
"Jerney János, a magyar nemzet múltjának és származásának lelkes reformkori kutatója 1844-ben és 1845-ben hosszú utazást tett a Fekete-tenger és az Azovi-tenger mellékén, mint könyvének címében írja: „a 'magyarok' őshelyeinek kinyomozása végett". A kútfők alapos áttanulmányozása után a helyszínen akarta megvizsgálni a magyarok régi lakhelyeit, azaz a hajdani Etelköz és Levédia földjét, fennmaradt régiségeit és helyneveit, hogy a magyar őstörténetre vonatkozó emlékeket összegyűjtse.
A magyarok Kárpát-medencébe költözése után ezen a vidéken besenyők, majd később kunok és jászok laktak, a középkor folyamán Magyarországra települt népek. Utódaik itt élnek közöttünk, szép magyar nyelvükhöz nem férhet kétség. Jerney Moldvában és Besszarábiában hosszú listát állított össze a moldvai román nyelvben található, szerinte magyar eredetű szavakból, valamint azokból a helynevekből, amelyeknek megfelelői megvannak Magyarországon, illetőleg amelyekről úgy vélte, hogy jelentésük a magyar nyelvből megfejthető. Mindebből azt a következtetést vonta le, hogy e tartományok korábbi lakosai magyar nyelven beszéltek, vagyis a hajdan itt élő és a románok közé olvadt besenyők, jászok, kunok, magyarok és székelyek egyaránt magyar ajkúak voltak.
Művéhez csatolt terjedelmes értekezésében foglalkozik a besenyőkkel, akiknek a „mienkétől különböző valamelly idegen nyelvének legkissebb nyomát 's maradványát sem mutathatja föl bár melly szorgalmas kutató: a ' mi már magában ellenmondhatlan bizonyosságra emeli a' kunokkal azonegy nyelvű hatalmas besenyő népségnek magyarokkali vérrokonságát, 's egy törzsökről szakadását".
Jerney nem állt egyedül ezzel a véleményével a korabeli Magyarországon. A kunok és a jászok történetének első jelentős kutatója volt a 18. század végén és a 19. század elején Horváth Péter, a Jászkun Kerület nótáriusa, aki a magyarral azonos nyelvűnek és eredetűnek vélte e népeket, mindamellett már források alapján, hitelesen mutatta be magyarországi történetüket 1802-ben latin nyelven közzé tett munkájában (Commentatio de initiis, ac maioribus Jazygum et Cumanorum), mely később magyarul is megjelent. A mindent a magyarral rokonítani akaró naiv etimologizálás szélsőséges művelője volt a 19. század első felében Horvát István, a pesti egyetem tanára, aki nemcsak a ténylegesen magyarrá lett keleti népekről, hanem a világtörténelem számos jelentős népéről hirdette, hogy eredendően magyarok voltak. Ő maga is írt egy munkát a besenyőkről. A 19. század második felében Gyárfás István, a kunok és a jászok nagy történetírója volt szószólója e népek és a besenyők magyar nyelvűségének, ennek az ekkor már meglehetősen korszerűtlen őstörténeti elméletnek.
A kihalt besenyő nyelvnek összefüggő nyelvemléke nem maradt fenn. Bizánci szerzők által feljegyzett törzsnevek és személynevek, orosz és magyar forrásokban megőrzött személynevek és helynevek hosszas elemzése árulta csak el „szorgalmas kutatók" nemzedékeinek, hogy a besenyők kipcsak típusú török nyelven beszéltek, amely a régi kun nyelvhez csakugyan hasonló volt, ahogy azt egyes kortársak is állították. A szórványos nyelvemlékek alapján a 20. század jeles turkológusa, Németh Gyula határozta meg a besenyő nyelv helyét a török nyelvek között. A kun nyelvnek a besenyőnél jóval gazdagabb emlékeivel a 19. században gróf Kuun Géza foglalkozott az elsők között.
Amikor az ő eredményeikre és a méltán nagy hírnevet kivívott magyar orientalisztika más művelőinek véleményére támaszkodva próbálunk számot adni arról, hogy ma mit tudunk a magyarságba olvadt egyes keleti népek eredetéről, korai történelméről és régi kultúrájáról, nem feledkezhetünk meg romantikus felfogású 19. századi történetíróink érdemeiről sem. Ők voltak azok, akik olthatatlan lelkesedéssel és fáradhatatlan szorgalommal elsőként kísérelték meg a szerteágazó források összegyűjtését - Jerney János besenyő adattára az első és sokáig az egyetlen volt -, miközben az a gondolat vezérelte őket, hogy a besenyők, jászok, kunok története a magyar őstörténet része. Nos, ha más okból is, de ma is ezt valljuk." Vissza