Kelet kapui

Fülszöveg

Kelet varázsát először Európában, annak is a legnyugatibb csücskében éreztük, a spanyolországi Sevillában, Cordobában, Granadában. Hogy mi ragadott meg, mi vonzott ellenállhatlanul, és késztetett arra, hogy feleségemmel, Ellával már ott elhatározzuk: következő útjainkat Keletre tervezzük, nehéz volna megmagyarázni. Talán a végtelenség érzete. Ott, a granadai Nagymecset szabályos rendben sorakozó hatszázhatvanöt oszlopának lábainál sejtettünk meg valamit a végtelen sivatagok hangulatából, a látszólagos egyhangúság beszédességéből, a hagyománytisztelet, az évszázadok forgatagában is alig változó élet, életmód és szemlélet öröknek tűnő voltából. A granadai Alhambra termeinek, folyosóinak csipkézetes sztalakititboltozatai, a falfelületeket elborító indadíszek, arabeszkek Kelet bámulatos díszítő hajlamát vetítették előre, és ugyanitt, Granadában, a Generalife belső udvarain, teraszain, kertjében, valamint a "fehér városok" közterein, utcáin éreztük meg a kristálytisztán csobogó hűs víz bűvöletét.
1976. augusztus 1-én indultunk el első keleti utunkra, de nem rögtön keleti, hanem déli irányban. Mint akik nem akarnak ajtóstól rontani a házba, hanem előbb széttekintenek, betájolják magukat, hogy majd azután kérjenek bebocsátást a "titkok birodalmából".
Minden, ami az európai civilizációban az utóbbi két és fél ezer év alatt született, valamilyen módon Görögországba vezethető vissza. Ott ringott a bölcső, az irodalom, a képzőművészetek, a zene, a tudományok, a kézműves mesterségek bölcsője. És mindaz, amit a görög szellem teremtett, Kelethez kötődik. Négyezer éves nyomokon indultunk el tehát görög földről az Égei-tenger szigetein keresztül - térben és időben - vissza a múltba, ősi utakon Nyugatról Kelet felé, Európából Ázsiába. Ekkor, 1976-ban Anatólia közepéig jutottunk el, pár heti járóföldre, és mégis: micsoda távolságokat nyargaltunk be! Vissza