Ezredforduló

Előszó

Anya és lánya. Más kor, más élményvilág, de vannak azonosságok. Mindketten bele- és fölmerülnek az élet iszapjába és tiszta vizébe. Ezt, természetesen nemcsak ők élik, élték át. Ezernyi ember vergődik kételyeik között, szeretnének megértést, szeretetet, sőt szerelmet kapni. De inkább szeretetet. Egy rossz szó lerombol, egy jó szó messzire továbbéltet. Megmenthet a magány érzésétől. És miből keletkezhet a magányérzet? Rossz társválasztás, egyéni és társadalmi visszatartás, elértéktelenítés, ami ellen nincs védelem, mert a hatalom és a tömeg az egyénnel szemben mindig erősebb. Sok példa van erre. Két külön világ. Az egyik nosztalgikus, a tanító ember emlékképei (Szeptember), aki jóban és rosszban együtt él hajdani tanítványainak emlékképeivel, fáj az elválás tőlük, lelki szemei megidézik őket. Ez a fájdalom, meg nem értés, kisiklottnak hitt élet uralja írásait. De felvillannak az optimizmus szikrái is. A „Tavaszba fordul a tél" az előretekintés, a bizalom és az esélylehetőség szép előképe. Ennek folytatása a „Mi a szerelem? " Kell, ha így gondoljuk is, hogy a parázsból nem lesz láng, az is lehet, hogy a láng felperzseli vágyaink madárfészkét, benne azt is, amire várakozunk. A fészek eléghet, a madár elrepül. Nincs semmi. Igen el kell számolnunk a múltunkkal, jelenünkkel, közeli jövőnkkel. Le kell szakadnunk a tápláló ágról. (Ha levelet hoz már a szél), zuhanunk, nincs már kapaszkodó. De marad az ágon egy fiatal levél, ami emlékezni fog, mert egy forrásból táplálkoztak. Majd az is lehullik, idővel. Ez az élet rendje. Szép gondolat „Minden nap nyíljon virág". Nagyon jó hallani. Benne földerül egy vesztésre ítélt lélek optimizmusa, egy csokorba kötve. Nem valós virágok, hanem egy képzelt világ képzelt virágai. Vissza