Előszó
Amikor 1912-ben kiadtam a Molnárok és Gépészek zsebnaptórának első kötetét, ezt irtam hozzá kísérőül: „Menj és teljesítsd hivatásodat: Férkőzzél a szakembereknek megérdemelt szeretetéhez és becsüléséhez!..." Ennek a feltételezett hivatásának annyira megfelelt ugy ez, mint az 1913. évre kiadott zsebnaptár, hogy az 1914. évi (amikor már megismerte a közönség, hogy itt nem kalendáriumról, hanem mindig más tartalommal bíró érdemes szakmunkákról van szó) zsebnaptárt már nem is kellett ajánlani, sem reklámozni, az még ugyanazon évben teljesen elfogyott. Hasztalan igértek ujabban ennek a könyvnek egy-egy példányáért egymillió koronákat is, a könyv tulajdonosai nem akarnak megválni a szakbeli tudományok ezen igazi kincsesházától. A régebbi 1912. és 1913. évi) zsebkönyvek csak azért vannak még csekély mennyiségben raktáron, mert akkor még nem ismerték annyira ezeknek maradandó értékét.
A háború alatt és az utánakövetkező nehéz években nem koczkáztattam a könyv kiadását, de a konszolidáczióhoz most hozzájárulni nekem is kötelességem, áldozatok árán is kiadtam most ezt a szakkönyvet, amelyre molnárnak és gépészembernek egyaránt szüksége van. Az olvasóknak hasznos könyvet adok a kezükbe, amiből munkaadó és munkás, malomigazgató és molnársegéd, gyári művezető és fütő, gépész és gépápoló, főiskolai és ipariskolai tanuló kivétel nélkül tanulhat. Általános panasz pl. a malomiparban, hogy a szakemberek lassan-lassan kínainak és nincs utánpótlás, mert a fiatalabb nemzedéknek nincs ideje és alkalma ismereteinek tágítására. A nagy verseny - ami az összes iparokat fokozott cselekvésre kényszeríti - meg nagyobb, még alaposabb szaktudást kíván meg és amikor országosan, sőt a külföldön elismert magyar szakférfiak tudásuknak legjavát adják ide azért, hogy tapasztalataikból, megfigyeléseikből és bölcs tanácsaikból mások is okuljanak, akkor ezt a munkát méltán nevezhetem a szaktudományok népszerűsítésének. És az én véleményem az, hogy csakis ilyen munkákat szabad adni a haladni vágyó gyakorlati embereknek, akikről előzetesen feltételezek annyi intelligencziát, hogy az olvasottak, a többször megismételt olvasmányok átmennek a vérébe és második természetévé válnak. Ha pedig ez megtörtént, akkor kettős czélt értem el: 1. önérzetes gyakorlati emberekben az önérzetet ápoltam, mert hiszen a tudás érzése a legjobban emeli az önbecsülést; ezzel kapcsolatban szisztematikus gondolkodásra serkentem az olvasót, amely későbbi cselekedeteiben is megnyilvánul; 2. a szakember munkája annál értékesebb lévén, minél képzettebb az illető, ezzel effektive használok az iparoknak is. Mig a tudatlan vagy szakmájában elmaradt munkás csak vergődik a gépek közt, mert csak eszköznek érzi magát, addig a tanult szakember uralja a gépeket és tud azoknak parancsolni, hogy mit és milyen czélból dolgozzanak.
Vissza