Kézirattári értékeink

Előszó

Kelemen Lajos utolsó befejezett, mindmáig kéziratban heverő tanulmányát nyújtjuk át az olvasónak. Amikor nyolcvanadik születésnapját ünnepelve, a tiszteletére készült emlékkönyv megjelenése után felvetődött saját munkái kiadásának a terve, a kötet záró tanulmányának éppen ezt az írását szánta. Ismeretes, hogy ez az 1957-ben összeállított kötet nem jelent meg csak 1977-ben, illetőleg 1982-ben sikerült közzétenni két kötetben válogatott művészettörténeti tanulmányait. Az erdélyi múlt szinte minden szegletébe bevilágító többi írásának gyűjteményes kiadása becsületbeli kötelessége a maradéknak. Legyen biztatás ez a füzet az elvégzendő munkára. Kelemen Lajos sokoldalú tudományos munkásságának egyik leggazdagabb vonulata az erdélyi írásbeliség múltjához kapcsolódik: okleveleket tett közzé, levéltárakat mentett meg, rendezett és ismertetett, kéziratban szunnyadó szépliteratúrai kincseket emelt be a magyar irodalomtörténeti köztudatba. Már egyetemi hallgató korától kezdve élete ezer szállal kapcsolódott az Erdélyi Múzeum-Egyesülethez, de ennek háza táján is legkedvesebb foglalatossága az oklevelek és a kéziratok tanulmányozása volt. A kezünkben tartott, közel négy évtizeddel ezelőtt keletkezett tanulmánynak saját története van, és azt szerencsés módon éppen a jó levélíró Kelemen Lajos tulajdon szavaival eleveníthetjük fel, minthogy kedves barátjának, Herepei Jánosnak részletesen megírta dolgozata létrejöttének körülményeit. Az Erdélyi Nemzeti Múzeum Könyvtárát és benne kézirattárát, valamint Levéltárát a kolozsvári Egyetemi Könyvtár 1908-ban emelt díszes épületében helyezték el. így aztán 1950-ben, amikor a tulajdonos Erdélyi Múzeum-Egyesületet önkényesen megszüntették, az Egyetemi Könyvtár vette kezelésbe a múzeumi könyvtárat és vele a kézirattárat is. 1954-ben az Egyetemi Könyvtár akkori aligazgatója, Tóth Kálmán felkérte a már évek óta szerény nyugdíjából tengődő Kelemen Lajost, hogy végezze el a kézirattár állományának revízióját. Vissza