Interjúk a rács mögött

Előszó

ELŐSZÓ vagy talán helyesebb, ha azt írom „használati utasítás". Nem könyv ez, hanem újság, csupán ez újságíró buzgalmából, a kiadó áldozatkészségéből és - hála az olvasó érdeklődésének - rotációs helyett famentes regénynyomón jelenhetett meg. Nem érdem tehát, hanem csupán szerencsés véletlen, ha ezek a riportok nem osztoznak az újságok tragikus tiszavirág életében. Az újságíró nem volt nagyképűbb, mintha újságot írt volna, az olvasó se legyen igényesebb, mintha újságot olvasna.
A riporternek sorozata megírásánál egyetlen célja van: keresi az embert. A bűnös is ember, legfeljebb bűnös ember, akinek - mint ahogyan a leglegtisztább embernek is vannak bűnei - minden bűnössége mellett - bizonnyal erényei is vannak. Ezeket az erényeket kutatja lázas buzgalommal e sorok írója, szeretné megfejteni a nagy rejtélyt, milyen erényekkel szereztek a magyar háborús bűnösök tömegeket az országban, szeretné, hacsak egy percre is, megpillantani azt az arcot, mely a megtévesztett és félrevezetett népnek tetszett.
Perben, haragban, rokonságban a vádlottakkal nem vagyok. Perem pontosan egynyolcmilliomod része a magyar nép perének, haragom annyi, amennyit minden kultúrembernek éreznie kell a háborús bűnösökkel szemben, rokonságom sem több, minthogy egy nyelvet beszélünk és egész életünkben egy föld kenyerét ettük.
Igyekeztem végig tárgyilagos lenni. Igazat és csak az igazat írtam, ezt a vezérelvet semmiféle szenzáció, vagy érdekesség kedvéért soha egyetlen percre fel nem áldoztam. Amit tehát az olvasó e percben talál, az szórói-szóra úgy is történt a ó-utcai fogház cellájában, - a rács mögött. Vissza