Hamu és Gyémánt 2003. nyár

Előszó

Összefüggés-elmélet
Amikor egymásba csendül a szín, a hang és az illat. Amikor minden mindennel összefügg. Amikor minden egy. Amikor megtaláljuk az egészben a rendet, a rendszert, azaz a teljességet. Amikor felfedezzük a szépségben a tudományt, a tudományban a szépséget (bár ez utóbbi, valljuk be, egyszerűbb feladat), az érzelmekben a rációt, a racionalitásban az emocionális töltetet, a múlt mélységes mély kútjában jövőnk törvényszerűségét, a jövőben a múlt sorsszerűségét. A kapcsolatokat. Vagy modernebb kifejezéssel élve: a hálózatot.
Járjunk amerikai mítoszok nyomában, kutassuk elfeledett kultúrák nyomait, beszélgessünk gyönyörű nőkkel, hallgassuk az év tudósának magyarázatait, kalandozzunk az orosz sztyeppéken, csak megerősödik bennünk a "minden egy" érzése. Hogy van valami rejtett, távoli kapcsolat a dolgok között-mögött-alatt-fölött.
Mert véletlen-e, hogy e néhány oldalon bejárjuk a világot, Amerikától Kelet-Afrikán át Szibériáig? Hogy írunk a legszebbekről, a legokosabbakról és a legsikeresebbekről, akik magyarként meghódították a világot? Hogy mindeközben a tudós a szépségről beszél, a szépség az élet nagy dolgairól filozofálgat... És közben felfeslenek a rend szálai, amelyet ugyan próbál szavakba önteni a földi halandó, ám csak Baudelair-től lophatja el a szavakat:
"Ahogy a távoli visszhangok egyberingnak / valami titkos és mély egység tengerén, / mely, mint az éjszaka, oly nagy, és mint a fény, / egymásba csendül a szín és a hang s az illat".

Csetényi Csaba-Krskó Tibor Vissza