Kék-szürke tragédia

Előszó

Részlet a könyvből:
"Thuküdidész történetíró két „oroszlán", Spárta és Athén küzdelmét írta meg nagy munkájában. Azt a küzdelmet, amelynek végén mind a jón, mind a dór oroszlán vérző sebekkel, kimerülten pihegett a porondon - és véget ért Athén aranykora. A könyv első sorai nehézkesen gördülnek elénk. Olvashatunk a görögség hőskoráról, Spárta rideg lakóinak felemelkedéséről, arról, milyen nehéz pártatlanul igazságot osztani, és milyen fontos esemény, milyen szomorú mérföldkő volt ez a testvérháború.
Az olvasót kellemes unalomba ringatják a szavak, amikor pillantása váratlanul erre a mondatra téved: „Ha behajózol az loniai-öbölbe, jobb kéz felől fekszik Epidamnosz városa." Az olvasót felrázzák e szavak. Hátradől a karosszékben, lehunyja szemét. Szinte érzi, hogy szelíden ringatózni kezd alatta a padló - nem is padló már az, hanem fedélzet. Az olvasó minden érzéke éber. Tudja, ha újra felnyitja szemét, csak jobbra kell tekintenie: máris megpillantja Epidamnosz házait, amint vakító fehéren csillannak meg a forró, remegő légben a kék öböl felett.
Amit Thuküdidész tett, nemcsak történetírás. Ez már a tudomány népszerűsítése, népszerű történetírás: az adatok, az akták, a töredékek, a régen halott, kémiai anyagokká bomlott emberek szellemidézése, mindezek tömörítése egyetlen összefüggő és magával ragadó színes filmmé.
Ebben a könyvben többször megkíséreltem, hogy Thuküdidész legyen vezetőm az amerikai polgárháború poklában, lőporbűzös bugyraiban. Könyvemet tudományos tényekre kellett építenem, mégis igyekeztem elevenné tenni a csatákat és a történéseket abban az eseménysorban, amely sok tekintetben Athén és Spárta küzdelmét idézi fel. Következményei azonban fordított előjelűek; a hellén testvérharc a vég kezdetét jelentette, s amikor véget ért, sem Athén, sem Spárta nem volt többé ugyanaz, mint a háború előtt." Vissza