"Kéek cukokát szépen!"

Előszó

Ha ön is Down-kóros gyermeket nevel, remélem nem kergetem rémületbe saját életünk igaz történetével. Ez távol áll tőlem, csupán a segíteni akarás motivált - a tények elhallgatása nélkül.
Arra kérem, kedves Anyuka, Apuka, hogy hitüket, meggyőződésüket, kitartásukat és erejüket soha semmi ne ingassa meg. Bízzanak abban, hogy gyermekük sokkal nagyobb teljesítményre lesz képes, mint az enyém. Hiszem mint minden ember, ők is egyéniségek, és ugyanúgy eltérő teljesítményre képesek, mint az egészségesek. Egy dologban azonban igazán különböznek az egészségesektől: ez a nagyfokú szeretetigényük. A velük való törődést többszörösen meghálálják kedvességükkel, ragaszkodásukkal. Ezért kérem önöket, hogy fedezzék fel gyermekükben a szépet, a jót, az értékeset. Meglátják, akkor is lehetünk boldogok, ha a sors a mi vállunkra nagyobb terhet rakott. Örüljenek gyermekük minden apró tettének. Ne azon keseregjenek, hogy mit nem tud, annak örüljenek, hogy már mit tud. Robi születése pillanatától naplót vezetek. Ezt akkor is megtettem volna, ha egészségesnek születik, így viszont ez szinte szükségszerűvé vált. Lejegyeztem minden lényegeset. Mit, mikor és mennyit evett, mikor mondta az első szót, mikor állt fel, vagy milyen gyógyszert milyen dózisban kapott a betegségére és még folytathatnám a sort. Ennek alapján készülök fel, s tudok válaszolni például a gyermekorvos kérdéseire. Ezt javaslom mindenkinek, mert az idő előrehaladtával elfelejthetünk olyan dolgokat, amire egy-egy orvosi vagy iskola-alkalmassági vizsgálaton rákérdezhetnek.
Ez a napló szolgáltatta alapját ennek a kis könyvecskének is. Bár alig kellett belelapoznom. Az eltelt idő minden pillanatára tisztán emlékszem... Vissza