Czetz János, a szabadságharc legifjabb tábornoka

Előszó

A XIX. század első felének Európája - a napóleoni háborúk végeztével - aránylag nyugodt emberöltőnyi időszakot élhetett meg. Nagy háborúk nem voltak, nagy hadseregek nem masíroztak egymás ellen. A katonaságot - persze elsősorban a tisztek számára - az unalmas nyugalom jellemezte, ahol igen nehéz volt az előlépés. Viszont ez a helyzet teremtett lehetőséget arra, hogy rátermett fiatalokból az átlagból messze kiemelkedő, széles műveltségű, alapos elméleti felkészültségű tiszteket képezzenek ki, akik szakmai tudásukat tekintve jócskán meghaladták az 1810-es évek hadjárataiban dicsőséget szerzett, de azóta semmit, vagy csak keveset fejlődő, lassan elaggó parancsnokaik felkészültségét. Czetz (vagy ahogyan több esetben maga is írta: Czecz) János egyike volt ezen fiatal tiszteknek, akik 1848 Magyarországának forradalmi lázában lehetőséget kaptak a sorstól képességeik kibontakoztatásához, s ezzel a lehetőséggel élni is tudtak. 1848 őszén sorsdöntő helyzetben, a szükség kényszere folytán került 26 éves fejjel olyan önálló döntéseket igénylő helyzetbe, amelytől egy egész országrész sorsa függött. Döntései helyesnek bizonyultak, s ezzel olyan katonai karrier indulhatott el, amelyhez ha voltak is hasonlók (a magyar hadseregben voltak a korszak legfiatalabb tábornokai: Klapka 29 évesen, Görgei és Leiningen 30 évesen lettek tábornokok), abban mindenképpen egyedülálló, hogy Czetz János volt a szabadságharc legfiatalabb tábornoka.
Czetz életpályája más különlegességgel is szolgált. A szabadságharc bukása derékbe törte ezt a fényesen induló katonai pályát, amit súlyosbított sérülése is, amiből tökéletesen sohasem gyógyult meg. Kortársai, harcostársai közül többen is összeroppantak ebben a helyzetben. Czetz János azonban példásan helyt állt, bárhová vetette is sorsa. Amikor úgy ítélte meg, hogy az emigrációban nem tehet hasznos szolgálatot, az elveivel pedig összeegyeztethetetlen a letiport hazába való visszatérés, felesége hazájában, Argentínában is maradandót alkotott. Olyannyira maradandót, hogy ennek az örmény-székely származású, magyarságához rendíthetetlenül ragaszkodó kiváló katonának, térképésznek, pedagógusnak, sőt nyelvésznek egyetlen szobra, az oly távoli Buenos Aires-ben áll közmegbecsüléstől övezve. Vissza