Előszó
Irányi István festőművész eddig föltáratlan életművének két fontos terrénuma van. Egyik a több mint négy évtizedig tartó tanítás, generációk oktatása, tanítványok seregének nevelése; a másik pedig művészi alkotómunkássága. Irányi Istvánt, a melegszívű és következetes pedagógust, a pontos és fegyelmezett, szigorú és becsületes tanítót a tanítványai őrizték meg egy életre szólóan. Az ő emlékképeikből összerakható mozaik helyett csak egyiküket, Molnár Jánost idézem: Irányi nyílt szellemben, szerénységre és becsületességre nevelte a diákjait, kitűnő ember- és tárgyismeret birtokában.
Irányi István alkotómunkássága terjedelméről és tartalmáról a barátok, a közeli ismerősök és a családtagok tudnak a legtöbbet. Igaz ugyan, hogy több hazai és külföldi tárlaton szerepeltek a rajzai, képei és 1928-ban gyűjteményes kiállítást is rendezett Kecskeméten, de működése sem életében, sem halála után nem váltott ki jelentősebb visszhangot. Hazai és külföldi múzeumokban, magángyűjteményekben levő művei a felszabadulás után kiállításokon egyáltalán nem szerepeltek. Néhány kecskeméti városrészletet ábrázoló rajza a Katona József Múzeum "Kecskeméti városképek" bemutatóján volt látható 1980-ban. Gyermekei jóvoltából jutott a kecskeméti múzeumba (a 70-es évek második felében) száznál több vázlat, rajz, akvarell és pasztellkép Irányi művészi hagyatékából. Munkásságát teljes mélységében és sokszínűségében ez a gyűjtemény önmagában nem képes bemutatni. Hiszen az összképhez hozzátartoznak a kiállítási meghívók, levélpapírok, borítékok, okiratok, emblémák, reklámgrafikák, oklevelek (magánszemélyek és egyesületek részére, pl. a kecskeméti Katona József Társaságnak), plakátok (Hírös Hét, Kecskemét, 1934., és Kecskemét, a gyermek városa, 1934.), könyvekben megjelent rajzok és illusztrációk (pl. Hornyik Emlékkönyv, Kecskemét, 193 .), de még az újévi linóleummetszet üdvözlőkártyák is. A 30-as években Irányi tervei szerint készült el a volt kecskeméti Faragó Béla Országos Árvaház (ma: Országos Nevelőotthon) dísztermének teljes berendezése és díszítése (mennyezetkazetták, színpad, karzat, zenekari mellvéd, ajtók, ablakok fatáblái, fűtőtestek borítása, világítótestek fafaragásos kiképzése). Irányi munkássága a grafika és festészet több ágát magába foglalja és kiterjed a belsőépítészetre is. Festőként soha nem tartozott egyetlen művészi irányhoz és alkotói csoportosuláshoz sem. Ismerte, de elhatárolta magát mind a Kecskeméti Művésztelepen Iványi Grünwald Béla vezetése alatt kialakult erősen stilizáló festőstílustól, mind Révész Imre és tanítványai romantikus népéletkép-fölfogásától. Rendszeres kapcsolatot tartott ugyan a művésztelep tagjaival - itt szövődött legjelentősebb művész-barátsága zsögödi Nagy Imrével -, de végülis szerényen és következetesen mindig a maga útját járta. Életének s művészetének egyik legjobb ismerője, a lánya, dr. Borsos Józsefné szerint: "A felszabadulás után a hivatalos művelődéspolitika vezényszavára sokan tagadták meg addigi működésüket, gyanúba keverve azt, aki nem tette. Ő hű maradt önmagához, állhatatos egyéni művészetéhez, látásmódjához - szinte konok kitartással. Talán az akvarellben tudta magát legjobban, legteljesebben kifejezni. Ez az (...) a festési technika, amiben intuíciós képessége leginkább érvényesül. A megörökítés fontosságát és az igazra való törekvést tartotta szem előtt (...) A háborús hegyvidéki élményeken kívül egész életének, művészetének meghatározója maradt az alföldi táj, a tűnő tanyavilág, a város utcái, múltat, életformát jellemzően idéző házai, amiket később Pestről lejárva még betegen is festett, rajzolt. - Ceruzarajzai, munkaigényes tusrajzai kitűnő megfigyelőképességét mutatják, néha a túlzott aprólékosságig."
Vissza