Gróf Széchenyi István utolsó évei és halála

Előszó

Gróf Széchenyi Istvánnak statusférfiunak jellem- és életrajzát nálamnál hivatottabb tollra bizom; sőt az már meg is van irva; és ámbár nem kimerítő, de classikus tömörségében gyöngyét képezi történetirodalmunknak, - értem : b. Kemény Zsigmond monographiáját a „Magyar szónokok és status férfiak könyvében."
Én Széchenyi, a honfájdalom által lesújtott kedélybeteg öreg ember önszámkivetésének, s önválasztotta Döblingi fogságának éveit, - s gyászos és erőszakos halálának körülményeit akarom röviden vázolni, részint általam mint szemtanú, gyűjtött , részint másnemű hiteles forrásból vett adatok nyomán.
Azt hiszem e két Széchenyi egymást megmagyarázni segíti.
Viszontagságos életének utolsó éveiben meghittebb köréhöz tartozván, e föladatra mintegy hivatottnak érzem magam.
Ne irigyelje tőlem senki e szerencsét. Kevés örömet, sok fájdalmat okozott az nékem. Azon mély bölcseségű eszme, mely a nép nyelvén igy hangzik: "nem jó nagy urakkal egy tálból cseresznyét enni," - s mit a classikus római iró igy fejezett ki: "procul a jove, procul a fulmine" ez alkalommal rajtam is igaznak bizonyult.
De mindazon kellemetlenségeket, miket reám nézve gróf Széchenyivel való rövid, de feledhetlen viszonyom maga után vont, ellensulyozza bennem azon öröm, hogy legalább addig, míg e kis mű hazai közönségünk kezén forogni fog - csekély nevem is a nagy Széchenyi névvel együtt fog emlegettetni.

K. A. Vissza