A Világosi fegyverletétel

Előszó

Részlet a könyvből:
1849. július 13-án Görgei Arthur honvédtábornok teljesítette Kossuth parancsát, és 27000 emberével megindult Komárom várából, hogy az ellenséges hadseregeken keresztül eljusson a kijelölt gyülekezési pontra, a Tisza-Maros szögébe, Szeged-Arad térségébe. Kevés volt a valószínűsége, hogy ez a hadművelet sikerül, és a siker ellenére éppen egy hónappal a kiindulás után Görgei hadserege Világosnál kénytelen volt letenni becsülettel hordozott fegyvereit. Ennek a hónapnak az eseményeit kell nyomon követnünk, ha meg akarjuk ítélni, elkerülhető lett volna-e a szabadságharcnak ez a tragikus vége, hogy ezt a véget árulás, emberi mulasztás, politikai baklövés okozta-e, vagy pedig az erőviszonyokból, az európai politikai helyzetből, a nagyhatalmak szándékaiból következett-e mindez.
Haditervek

1848-1849 telén a császári-királyi hadsereg túlereje a főhadszintéren a Tisza vonaláig, Erdélyben csaknem Erdély és Magyarország hajdani határáig, a déli hadszíntéren pedig Szegedig és Szabadkáig szorította vissza a magyar honvédséget. Itt azonban a támadás kifulladt. 1849 márciusa és májusa között fordult a kocka. Erdélyt Bem József altábornagy csapatai foglalják vissza, majd az ő segítségével Perczel Mór vezérőrnagy a Bácskát és a Temesközt tisztítja meg az ellenséges csapatoktól. A főhadszíntéren a sikeresen összevont magyar hadtestek egy ragyogó képességű fiatal tábornok, Görgei Arthur vezérőrnagy vezetésével a nyugati határig szorítják vissza az osztrák főerőket. Logikusan levonható a következtetés: sem Ausztria nem volt elég erős ahhoz, hogy egymaga le tudja győzni Magyarországot, sem Magyarország, hogy egymaga végezzen Ausztriával. Vissza