Előszó
A magyar hitélet elmélyítése.
A Te országod, Uram!...
Szabad-e Uram, Jóbként elédbe állnom s kesergő szóval sírnom el fájdalmamat? A legmélyebbet, amely a lelkemet tépi?
Nem azt panaszlom...
Tovább
Előszó
A magyar hitélet elmélyítése.
A Te országod, Uram!...
Szabad-e Uram, Jóbként elédbe állnom s kesergő szóval sírnom el fájdalmamat? A legmélyebbet, amely a lelkemet tépi?
Nem azt panaszlom ezúttal, hogy szegények vagyunk és szenvedünk. Nem azt, hogy békéje nincs ennek a nyomorult világnak. Nem azt, hogy rengeteg az igazságtalanság és gonoszság ezen a földön s látszólag büntetlen is marad, legalább sokáig. Azt sem panaszlom, hogy tengernyi testi-lelki bajjal vívódik ma, aki törvényed szerint rendezi életét s aki a kereszthordozás keserű megpróbáltatásai mellett némi belső békét s szívbeli nyugalmat is óhajt.
Nem, Uram, ennél sokkal mélyebb az én fájdalmam s előre reszketek, úgy tudok-e szólni róla, ahogyan kell és illik.
I.
Ma nem a magam baja fáj nekem, hanem ha szabad így mondanom: inkább a tied.
A tied, Uram és a te országodé. Szeretem ezt a te gyönyörű és fölséges országodat, szeretem az ujjongó rajongásig. Tudom, hogy a te elméd örök villanása termelte ki, a te szíved meleg dobbanása nemzette, a te Fiad fáradságos munkája, hároméves keserves magvetése, kínszenvedése és vére hullatása alakította ki s a te Szentlelked éltető fuvallata érleli és hatja át a századokon át.
Nem lehet szebb és nemesebb, vonzóbb és diadalmasabb gondolat a földön, mint ez: Isten országa a földön.
Vissza 
Folytatás Microsoft-tal