Előszó
Részlet a könyvből:
A pálya sem úszta meg.
Terepasztallá változtatták, nem kevés buckával. A sáros labdát ide-oda táncoltatta - a játék megtréfálására.
A játszók sem úszták meg.
Mezek kékje, pirosa - mostanra sáros és sárosabb. A tisztaság bántó, s egyben tűrhetetlen is.
Újabb huppanás, hangos szitkozódás - eggyel kevesebb.
Csapzott fürtök, nehezülő lábak.
Edzés van.
- Vége lehetne,már - maradt ülve Máté.
- Mi az - nyújtotta a kezét Henrik-, nincs kész a leckéd?
- Dagonyázol - állt meg fölötte Andor, akinek az egészet köszönhette.
Belemarkolt a sárba, de még idejében kapcsolt. Túl nagy volt a csönd. Keresett hát két gödröcskét, s a markában lévő masszával gondosan betömködte. Aztán a műre téve tenyerét, feltápászkodott.
- Nevetni fogsz - válaszolta közben Henriknek -, inkább a tanulás.
János visszaült a korlátra, ahonnan eddig figyelte őket. Látta az egyengető mutatványt is - akkor ugrott le róla.
- Hendrikkém - kiáltott oda, hogy munka nélkül azért ne maradjon -, pihenni majd az öltözőben.
- Mátét segítettem föl..., nem igaz!
- Hagyd rá - ért melléjük Tamás -, tudod milyen.
- Mára elég is lesz - indult el a srácok felé.
Vissza