Katedrális az örök télnek

Fülszöveg

Aki egy nehezen feledhető, vízzel telt üvegfigurák koreográfiáját idéző vers élményével szeretne gazdagodni, lapozza fel e kötetben a Majorana vallja című költeményt:
Végül is nem szerettem, ez volt a tévedés. Kit a legjobban szerettem, szívemben ő a kés.
Kit a legjobban szerettem, színt a színre hogyha tettem, tarkább lett a kérkedés.
Rőt vitorla azúr égen, vízen súlytalan hajó, csillámlás a nyári éjben, veled együtt volna jó.
Nézlek, ámde mégsem látlak, megvakít a szenvedély, ám a sorsom egyre áltat. Milyen nagyon kellenél.
Már rég írtak magyarul ilyen egyszerű, ösztönös, áttetsző, szinte szellem-kezek által papírra vetett dalt. Mert dal ez, csak a költő nem jegyezte le hozzá a dallamot és a hangszert, amely a tenort kísérné.
Szőcs Géza
Mintha a romantika századának végéről lendült volna át korunkba. Onnan, ahol még volt értelme az érzelmek, a felismerések, a megsejtések és a tanítások költészetté nemesítésének. Amikor még nem a puszta létezés volt a vers, a költészet... Tovább

Fülszöveg

Aki egy nehezen feledhető, vízzel telt üvegfigurák koreográfiáját idéző vers élményével szeretne gazdagodni, lapozza fel e kötetben a Majorana vallja című költeményt:
Végül is nem szerettem, ez volt a tévedés. Kit a legjobban szerettem, szívemben ő a kés.
Kit a legjobban szerettem, színt a színre hogyha tettem, tarkább lett a kérkedés.
Rőt vitorla azúr égen, vízen súlytalan hajó, csillámlás a nyári éjben, veled együtt volna jó.
Nézlek, ámde mégsem látlak, megvakít a szenvedély, ám a sorsom egyre áltat. Milyen nagyon kellenél.
Már rég írtak magyarul ilyen egyszerű, ösztönös, áttetsző, szinte szellem-kezek által papírra vetett dalt. Mert dal ez, csak a költő nem jegyezte le hozzá a dallamot és a hangszert, amely a tenort kísérné.
Szőcs Géza
Mintha a romantika századának végéről lendült volna át korunkba. Onnan, ahol még volt értelme az érzelmek, a felismerések, a megsejtések és a tanítások költészetté nemesítésének. Amikor még nem a puszta létezés volt a vers, a költészet tárgya, hanem a létezés minősége. Amikor a művészi alkotás inspirálója, létrejöttének legfőbb indoka a közösségibe ágyazott saját-morál megjelenítése volt. És amikor az Egész képzetét még nem roncsolta szét a történelem.
Böszörményi Zoltán a moderni-tás paradoxonát jeleníti meg a műveiben. Korunk jellemzőit - a széthullást, az értékek viszonylagossá válását, az emberi kapcsolatok erodálódását, a közösségek atomizálódását, az érzelmek ösztönszintre süllyedését - visszahelyezi egy olyan kultúrába, ahol mindez már fenyegető veszély volt, de még nem volt természetes. Úgy szólal meg, mintha a gondok még, vagy már újra megbeszélhetők, megvitathatok, egyáltalán: értelmezhetők lennének.
Mert hisz a költészetben. De legalább ennyire bízik az olvasóban. Abban, hogy ő maga a lényeget tekintve azonos vele. Velünk.
Mányoki Endre Vissza