Reklám és modern tipográfia

Előszó

Legelőször is szögezzük le azt a régi igazságot, hogy a művész és ember szét nem választható fogalom, s a művészi produktum megbírálásánál csakis a „két élet" egységben látása adhatja meg az objektív végeredményt. De ha ezt a nézetet valljuk, látszólag a determinizmus álláspontjára helyezkedtünk. az élet minden hangját, színét, mozdulását készek vagyunk egy állandó behatások alatt álló, előre megszabott folyamatnak venni S ami a teljes alárendeltség elméletével jelent egyet. Mi valljuk, hogy az ember, mivel fizikális és erősen társas lény, állandóan a kívüle levő világ behatásai alatt áll, de - s itt szakadunk ki az ortodox determinizmusból - minden dolgok fölött való szellemi fölénye így is módot ad neki a hatások legalább 50 százalékos kivédésére, rákényszerült életvitelének minél tudatosabbá, önállóbbá korrigálására. Ez a tétel áll az emberre mint szellemi tényezőre, és megsokszorozva áll a művészre mint az emberi maximumra. Ebből a szemszögből nézzük az új festészetet. A legutóbb lezárult mozgalommal, amely az impresszionizmus zászlaját vitte be diadallal, más, biztosabb utakon, homlokegyenest más cél felé szeretnénk lökni az iramot. Az impresszionisták naiv rábámulásai helyett a huszadik század - minden elvi konvenciótól és szentimentális érzelmi momentumtól - kultúrával levetkőztetett emberének mércés és kiválasztó látásának kell eljönnie. Ha szép igazság volt eddig, hogy a művész hárfa, amelyen az élet játssza ki szeszélyes danáit, most legyen kemény igazság, hogy az élet csak nyers, alárendelt anyag a művész formáló zsenijének. Vissza