Kassák

Előszó

Az irodalmi muzeológia sajátszerűségéhez tartozik, hogy élet és mű, kor és történelem, társművészetek és a vizuális kultúra látványteremtő eszközeinek koordinátáiban elhelyezve tárgyát szól mindazokhoz, akik az olvasólámpa fényköréből, az írásművei teremtett intim kapcsolatból kilépve, még tovább kérdeznek, a gyakran külsőségnek tetsző körülmények után is érdeklődnek, látni kívánják a házat, ahol a költő született, szembesülni kívánnak szülőkkel és pályatársakkal, tapintani szeretnék az írótollat, amely a kedvelt sorokat rótta, s mintha tegező viszonyba kerülnének a művésszel, midőn kéziratait szinte kezükbe vehetik, megélik a pálya emelkedőit és töréseit, ha dokumentumait látják, ismerőssé, kortárssá válik a költő így, akivel szót lehet váltani, ki lehet fürkészni titkát, talán az utolsó mozzanat kivételével, amelyről egy fekete keretes jelentés tudósít, vagy a táj, ahol nyoma veszett testi valójának.
Valahol itt kereshető az irodalmi kiállítások értelme, egy furcsa műfajé, amely a láthatatlant segít láttatni, önmagán túl akar valamit megjeleníteni. Alapelvei kérdésesek, módszerei változnak az időben, s minden esetben magukon hordozzák az egyéniség ízlését, a közvetítő-kommentátor műértésének élményszerűségét is. Számtalan alkalom az egyet nem értésre, ugyanakkor kihívás a saját értelmezésre, vagyis továbbgondolásra, alkotó szembesülésre buzdítás - s lám, a kiállítás máris elérte célját: a műértést segítette aktivitáshoz, a maga módján az irodalmi kultúra intenzitását növelte, hatósugarát szélesítette. Vissza