Fejlesztő Pedagógia 1992/1-2.

Fülszöveg

Az olvasás-írástanulás problémája napjainkban egyre szélesebb körben válik ismertté. Egyaránt foglakoztatja a kutatót és az óvónőt, a tanítót, a logopédust, s nem egyszer magát, a saját sikertelenségével naponta szembesülni kényszerülő gyermeket.
A Fejlesztő Pedagógia tematikus különszámában kísérletet teszünk arra, hogy bemutassuk, mit tudunk ma Magyarországon a diszlexia-szindróma szerteágazó kérdéseiről.
A gyógypedagógia e téren évtizedes hagyományokkal rendelkezik. A logopédiai hálózat évről-évre növekvő számban látja el a speciális foglalkozást igénylő gyermekeket, akik az óvódai csoportokban és iskolai osztályokban egyaránt jelen vannak. A hagyományos, ambuláns formában történő speciális fejlesztés keretei újakkal bővülnek: mind nagyobb az érdeklődés, a tenniakarás, a szakszerűség iránti igény a pedagógia minden területén éppúgy, mint a pszichológiában és más tudományterületeken.
Mindenkihez szólni kívánunk tehát, akit foglalkoztat a diszlexia problémája. Megszólaltatni mindenkit azonban nem tudunk.
Folyóiratunk eredeti közleményeket tartalmaz, de néhány másodközlésként megjelentetett tanulmányt is, mert ezeket mondanivalójuk szempontjából fontosnak tartjuk, ugyanakkor nehezen hozzáférhetőek, nem maradhattak ki a tematikus áttekintésből.
Az Olvasó látni fogja, hog a szerzők felfogása, főleg a diszlexia értelmezésének kérdésében, eltérő. Mi ezeket a felfogásokat megismertetni akarjuk és nem a kérdést eldönteni. Ugyanakkor azt reméljük, hogy ezek megismerése segítheti a közös gondolkodás kialakulását. Vissza