Kárpitos szakmai ismeretek III.

Előszó

Részlet:
XXXIV. RUGÓBETÉTES SZABADPÁRNA
A) A PÁRNA RENDELTETÉSE ÉS FAJTÁI
A bútorokon alkalmazott kárpitozások fokozták a kényelmet és szebbé is tették azt. Kezdetben a kárpitozások csak szabadpárnaként jelentek meg a bútorokon és csak a későbbi korokban — a reneszánsz és a barokk kortól kezdve — rögzítik az üléskerethez.
A kárpitozás nem mindig szolgált tömegigényeket. Elsősorban az uralkodó és a környezete — akik nagy vagyonnal rendelkeztek engedhette meg magának, hogy szükségleteit drága, nagy munkával készített eszközökkel elégítse ki (pl. Mátyás király sok külföldi művészt és mesterembert hivatott várába, akiknek segítségével megteremtette a magyarországi reneszánsz művészetet).
Az ez időben alkalmazott párna — amelynek bevonóanyaga a természetes bőr és a szövet — a kemény ülő- és fekvőbútorokat kényelmessé tette. Ezt csak fokozta, ha tömőanyagul tollat vagy szőrt alkalmaztak.
Az így készített párnák azonban a leggondosabb készítéssel sem voltak formatartóak. Főleg az éleken nem, ahol semmi sem akadályozta meg a tömőanyag elmozdulását. A rugó és a rögzített kárpitozás — ezen a téren is — forradalmi változást eredményezett, mivel a különböző varrások — átvarrás, élvarrások — helyhez kötötték a tömőanyagot.
A szabadpárnákat elsősorban ülőbútorokon alkalmazták, de a későbbiekben kiterjesztették használatukat a fekvőbútorokra is. Ilyenkor már nem egyet, hanem két-három darabot is tettek a felületre. Ezzel természetesen osztási vonalak is keletkeztek a bútoron,, amelyek nem mindig voltak kényelmesek. A többi kisebb párnát azonban könnyebb volt elkészíteni, mozgatni, cserélni, tisztítani és javítani, mintha az egy darabban borította volna a fekvőbútort.
A szabadpárnák készítésének legegyszerűbb módja a tömött megoldás. így készülnek a különböző matracok és ékpárnák is. Ezek a tömött párnák — az éleken alkalmazott élvarrás ellenére is — könnyen deformálódnak. Vissza