Karneval

Fülszöveg

„[ ] Ezeknek az úgynevezett regényíróknak sejtelmük sincs arról, hogyan kell az ember életéhez hozzányúlni. A tudomány ellen is ez a kifogásom. Mialatt a valósággal foglalkozik, az hirtelen és észrevétlenül kezéből kiugrik és az ember magát azon veszi észre, hogy már régen nem a valóságról, hanem valami ostoba elméletről van szó. Az ember nem is tudja, mikor vált át. A mo-nomániára, természetesen. A rögeszmére. Akarata már régen nem a valóság, hanem az őrület jegyében áll. Már réges-rég Don Quijote. Szánalmas dolog ez. De a regényíróknál a helyzet ugyanez, bár a regényírók java ezt önmagáról tudja, Cervantes is, Sterne is, Dosztojevszkij és Dickens és Joyce. A regényíró éppen ezért sokkal több, mint a tudós. De, amikor az ember életéhez hozzányúl, a valóság nála is egy pillanatban észrevétlenül elkallódik s az ember hirtelen azon veszi észre magát, hogy az egész csak stílus. Semmi egyéb. Piha. Az ember életéhez egyszerűen hozzá se tudnak nyúlni. A stílushoz értenek. A festőknél a... Tovább

Fülszöveg

„[ ] Ezeknek az úgynevezett regényíróknak sejtelmük sincs arról, hogyan kell az ember életéhez hozzányúlni. A tudomány ellen is ez a kifogásom. Mialatt a valósággal foglalkozik, az hirtelen és észrevétlenül kezéből kiugrik és az ember magát azon veszi észre, hogy már régen nem a valóságról, hanem valami ostoba elméletről van szó. Az ember nem is tudja, mikor vált át. A mo-nomániára, természetesen. A rögeszmére. Akarata már régen nem a valóság, hanem az őrület jegyében áll. Már réges-rég Don Quijote. Szánalmas dolog ez. De a regényíróknál a helyzet ugyanez, bár a regényírók java ezt önmagáról tudja, Cervantes is, Sterne is, Dosztojevszkij és Dickens és Joyce. A regényíró éppen ezért sokkal több, mint a tudós. De, amikor az ember életéhez hozzányúl, a valóság nála is egy pillanatban észrevétlenül elkallódik s az ember hirtelen azon veszi észre magát, hogy az egész csak stílus. Semmi egyéb. Piha. Az ember életéhez egyszerűen hozzá se tudnak nyúlni. A stílushoz értenek. A festőknél a helyzet ugyanez, még Bruegelnél, Velázqueznél, vagy Van Goghnál is. A valóság egyszerre csak, azt se tudom, hol és mikor, eltűnik. És a zenészeknél? Reménytelenül ugyanaz. Hogyan kell az ember életéhez hozzányúlni? Nos, én megpróbáltam az egész emberiséget mozgósítani, hogy egyeden ember életéhez hozzá tudjak nyúlni. Az emberi létezés teljes egészét felhasználom arra, hogy egyeden picurka embert megértsek. Lehet, hogy még így se sikerül. [ ]"
Hamvas Béla
„[ ] benyomásom, hogy a karneváli ember, mint a létfenntartás által kompromittált érthető. Nem veszi észre, mialatt biológiailag, szociológiailag, pszichológiailag, morálisan, mondjuk szépen, létéért küzd, önmagát kompromittálja. A létért való küzdelem, nem mint Darwinék hiszik, természeti, hanem pneumatikus folyamat. Az ember jelentékeny erőt képes kifejteni, hogy egyre lényegtelenebb legyen. [ ] A létfenntartás által kompromittált fordítva csinálja, a többet áldozza fel a kevesebbért. Ez a borzalom. Ez a komikum. [ ] Becsvágy, hírnév, hatalom, vagyon? Nem. Egyszerűen csak élni. Biztosítani, tartalékot gyűjteni, a megélhetésért gondban lenni, árulkodni, strébernek lenni, aggódni, hazudni, hízelegni, elhallgatni, óvatosnak lenni, számítani, hajlongani. [ ] S ezért, ami több, elárulni. A ICarneval a tendenciától tudatosan tartózkodik. Morális, vagy politikai, vagy szcientifikus eszméiről senkit sem óhajt kioktatni. Az utóbbi időben a regények csaknem kivétel nélkül világnézeti hatást óhajtanak kelteni. Még Proust és Powys sem egészen kivétel, csak az egyeden Kafka. A Karneval nem az eszméből származtatja az embert, hanem az emberből az eszmét úgy, hogy azt az ember elrontott, kompromittált élete eredményének tekinti, azt az ember kényszerképzetének fogja fel, álarcnak, amit az ember ünnepélyes komolysággal visel, de, amely más rögeszméből ellenállhatatlanul komikus. Tendencia itt annyira nincs, hogy már a tendenciátlanság is eltűnik [ ]"
Hamvas Béla Vissza