Kármel angyala

Előszó

Ubald atya, alenconi kapucinus megírta Lisieuxi Szent Terézke életrajzát. Azzal a meglepő megállapítással kezdte, hogy az a lehető legszerencsétlenebb természetű gyermek volt: „neveletlen, nyafogó, gőgös" és így tovább. Ennek következtében rettenetes küzdelmet kellett végigharcolnia önmaga ellen egész rövid élete folyamán, míg végre acélos akarata fölsegítette az életszentség színvonalára. Mindebből természetesen egy szó sem igaz, azonban a jó szerző - kinek becsületére legyen mondva, hogy később szíve mélyéből megbánta ezt az irodalmi vétkét - csak egyik példája azoknak a lelki embereknek, akiknek nem kell a Szent, ha tökéletesnek születik, s a bölcsőjétől kezdve egyenesen halad a szentségnek meredeken ívelő útján. Mert, mondják ők, az ilyeneket nem lehet követni. Az ilyenek nem tanulságosak. Mi hasznunk van belőlük, ha mi talán csak jó későn kezdtünk lelkileg élni?
Nem szándékozom vitatkozni ezekkel a jó emberekkel. Pöröljenek az Úristennel, hogy miért teremtett Szent Teréziát, Kis Terézkét, Szent Alajost és légiónyi sok más ártatlan szentet. Csak annyit mondok, hogy én kimondhatatlanul tudom élvezni a liliom, a rózsa és más szép virág szépségét, habár semmi hasznom sincs belőlük. A szent pedig, bármennyire ártatlan legyen, s még ha kezdettől fogva csodák kísérik is, mindig „hasznos", amennyiben az esztétikai élvezeten kívül számtalan indítással szolgál mindenféle jóra. De meg azután, hát az édes Jézus és a Szűzanya talán nem voltak ártatlan szentek? Redi Szent Teréz Margit is ezek közé tartozik. Vissza