Játék

Előszó

1969 augusztusában, egy enyhe és felhős napon, egy dél-norvégiai sziget peremén húzódó keskeny úton, kertek és sziklaszirtek, rétek és erdősávok között, kisebb dombokon fel-le hintázva, éles kanyarokat leírva, autóbusz közeledett, hol mindkét oldalon fák között haladva, akár egy alagútban, hol közvetlenül a tenger mellett. Az Arendali Gőzhajózási Társaság autóbusza volt, és a cég többi járművéhez hasonlóan világos- és sötétbarna színűre festették. Átgördült egy hídon, egy keskeny öböl vonalát követte, jobbra indexelt, majd megállt. Kinyílt az ajtaja, és egy kis család szállt ki belőle. Az apa, magas, vékony férfi, fehér ingben és világos, műszálas nadrágban, két bőrönddel egyensúlyozva, az anya, aki bézs kabátot és hosszú hajában világoskék kendőt viselt, egyik kezével egy babakocsit tolt, míg a másikkal egy kisfiút vezetett. A busz zsíros, szürke kipufogógáza egy pillanatra megült az aszfalt fölött, miután a jármű továbbindult.
- Kell gyalogolni egy keveset - közölte az apa.
- Bírni fogod, Yngve? - kérdezte az anya a kisfiúra pillantva, aki bólintott.
- Persze - felelte.
A négy és fél éves fiúnak szőke, már-már fehér volt a haja, bőre a napon töltött hosszú nyár után lebarnult. Alig nyolc hónapos öcs-cse a kocsiban feküdt, az eget bámulta, és fogalma sem volt arról, hol vannak, ahogy arról sem, hová tartanak.
Lassan elindultak az emelkedőn. A murvás útba, amelynek mindkét oldalán szántóföldek terültek el, kisebb-nagyobb árkokat mosott az eső. A talán ötszáz méter hosszú mező végében erdő következett, amely tovább lejtett a kavicsos part irányában, és alacsonyra nőtt fái azt a benyomást keltették, mintha a tenger felől érkező szél lenyomta volna őket.
7 Vissza