Winnetou 4.

Fülszöveg

A hajdanában világszerte divatos német kalandregényírónak legismertebb és legjobb könyvét tartjátok kezetekbe. Hősének a legeszményibb indiánnak neve - Winnetou - immár fogalommá lett, akárcsak e könyv sápadtarcú hőseinek neve: Old Shatterhand, Old Firehand, Old Death. Szép vadászatokkal, izgalmas vágtákkal és indián csatákkal fonódnak össze ezek a nevek, velük gyermekkorunk fordulatos érdekes olvasmányaira emlékszünk valamennyien, apák és nagyapák egyaránt. Karl May néhány maradandó regénye közül ez a história is érdemes volt arra, hogy megmentsük a feledéstől.

A Winnetou-sorozat e kötetében Old Shatterhand elmeséli hogyan került Sam Hawkensszel és két társával az indiánok fogságába, majd hogyan szabadultak meg a kínzás és halál markából, s lettek barátok az igaz szívű Winnetouval és törzsével.
Old Shatterhand e kötetben kiérdemli hogy elveszítse gúnynevét, a jó öreg Sam Hawkens már nem nevezi őt "greenhorn"-nak s megvan rá minden oka. Harcuk azonban nem ér véget, tovább keresik az igazságot, immár az apacsok oldalán...

"- Old Death!
Sokat hallottam erről az ismert és híres westmanről. Ismerték a Mississippin túl minden tábortűznél, sőt a Kelet városaiban is. Ha csak tized- vagy huszadrésze igaz annak, amit beszélnek, akkor is olyan vadász és nyomkereső, aki előtt le kell venni a kalapot. Egy egész emberöltőn keresztül csatangolta a Nyugatot, s minden kalandja ellenére még sohasem kapott sebet. Ezért a babonások azt tartották róla, hogy nem fogja a golyó. Az igazi nevét senki sem tudja. Az Old Death a harci neve volt - roppant soványsága miatt nevezték így. A vén halál! Mikor így magam előtt láttam, nem csodálkoztam a nevén."
E kötet, mely az amerikai polgárháború idején játszódik, ismét kalandos utazásra hívja az olvasót Old Shatterhand és újdonsült barátja, Old Death társaságában.

"Az ég vérvörösen fénylett, és a fékevesztett elemek lehelete fekete, sűrű, nehéz bíborsugarakkal áttört nehéz felhő gyanánt lebegett a pusztulás helye fölött. De nem volt időm az elmélkedésre, mert ott feküdt előttem, a kést még mindig kezében szorongatva, sápadtan, hidegen és merven - úgyhogy már-már azt hittem, hogy meghalt - Harry."
Old Shatterhand harca során megmenti a fiú életét, kiről később kiderül, hogy a vadnyugat legnagyobb prérivadászának fia - Old Firehandé.
Az öreg vadász és Old Shatterhand sorsa összefonódik, s igaz barátságban folytatják közös küzdelmüket.

"Annyit mondok, Charley, az, akit ma Fületlennek hívnak, valamikor egészen más fickó volt, boldog és vidám, akár a tavaszi nap. Fiatal farmer volt ő abban az időben, és a feleségéért ezer életet is szívesen áldozott volna. A gyermekéért pedig tízezret is. Az asszonyt valamikor a legjobb lován hozta haza, s ezt a lovat Tóninak hívták. S amikor a lónak csikója született, miért ne hívtam volna azt is Tóninak, mint az anyját?
Aztán jött az a tíz ember, akiket már említettem. Rablóbanda volt, amilyen akkortájt több is veszélyeztette a vidéket. Felégették a farmomat, megölték a feleségemet és a gyermekemet, és agyonlőtték a kancámat, mert nem használhatták. Nem tűrt meg idegent a hátán. Csak a fiatal Tóni maradt meg, mert megszökött. Mikor hazaértem a vadászatról, ez az állat volt egyedül, ami ott várt régi boldogságom elpusztított helyén..."
Sam Sans Ear, azaz Fületlen, az elkeseredett farmerból lett westman lesz e kötetben Old Shatterhand társa az igazság kalandos keresésében.

A sorozat utolsó kötetében Old Shatterhand további kalandokon keresztül vívja végső harcát az igazságért.
Hogy milyen véget ér a történet?
Mire hőseink a Winnetou-hegyre érnek sok mélységen és szakadékon át - a lélek mélységein és szakadékain -, a gyilkos talán megbűnhődik végre.
"... De aki megáll a Gros-Ventre-hegyek között, a Metsur-folyónál, az apacs síremléke előtt, az így szól magában:
-Itt nyugszik Winnetou. Vörös ember volt, de nagy ember! És valamikor majd igazságosan gondolkodó és érző emberek fognak élni a nyugat hegyein és szavannáin, és azt mondják:
-Itt nyugszik a vörös népfaj. Nem lett naggyá, mert nem lehetett!" Vissza